Egymilliárd euróból városrészt épít Bukarestben a TriGránit

Vágólapra másolva!
Egymilliárd eurós bukaresti beruházást jelentett be a TriGránit ingatlanfejlesztési részvénytársaság, amely a román fővárosban egész városrészt kíván beépíteni. A cég bukaresti terveinek bejelentésével akarta jelezni romániai piacra lépését, a fővároson kívül számos nagyvárosban terveznek még beruházásokat.
Vágólapra másolva!

A bukaresti városközpontot és más romániai városokat érintő beruházási terveiről a cégcsoport legjelentősebb résztulajdonosai tájékoztatták a román fővárosban tartott fogadás keretében a romániai kormánytagokat, az üzleti és politikai élet szereplőit, valamint a sajtó meghívott képviselőit.

A multifunkcionális városközpont 104 ezer négyzetméteres területet foglal majd el a város egyelőre foghíjas központjában, a tervek szerint helyet kapnak benne bevásárló- és szórakoztatóközpontok, kulturális létesítmények, irodaházak, szállodák és parkolóházak. A rendkívül látványos, pazar külsőségekkel megrendezett fogadáson a cégcsoport, két jelentős résztulajdonosa, Peter Munk és Lord Nathaniel Rothschild bejelentette: úgy tekintenek Romániára, mint a bővülő Európai Unió keleti kapujára.

Kolozsváron is építenek

A TriGránit bukaresti beruházásának értéke közel egymilliárd euró lesz, a cég bukaresti terveinek bejelentésével akarta jelezni romániai piacra lépését. A nemzetközi cégcsoport azonban nemcsak a fővárosra korlátozza terveit: Kolozsváron például hamarosan hozzákezd egy Pólus Center építéséhez, ezenkívül csaknem 10 romániai városban, így Brassóban, Craiován és Pitesti-ben és a Fekete-tenger partján lévő Constantán is jelentős ingatlanegyütteseket készül felhúzni a társaság.

A TriGránit a kelet-közép-európai térségben Magyarországon valósította meg legnagyobb értékű projektjeit Demján Sándor vezetésével, aki résztulajdonosként maga is jelen volt a bukaresti eseményen. A cégcsoport magyarországi szellemi bázisát is fel kívánja használni romániai, bulgáriai és horvátországi beruházásainak valóra váltásához. A TriGránit vezető embereit Bukarestben fogadta Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök és két helyettese, Markó Béla és George Copos.