0,4 százalékkal lett olcsóbb az ipari kivitel

Vágólapra másolva!
Az ipari termelői árak 2004 decemberében havi összevetésben 0,5 százalékkal, éves szinten 1,6 százalékkal nőttek - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. Az év egészében az ipar termelői árai 3,5 százalékkal nőttek.
Vágólapra másolva!

A KSH tájékoztatása szerint az ipari belföldi értékesítési árak 2004-ben 8,4 százalékkal drágultak, míg a kiviteli cikkek termelői árszínvonala 0,4 százalékkal mérséklődött.

Központi Statisztikai Hivatalhttp://www.ksh.hu

Az ipari termékek éves átlagos alakulását 2004-ben a kőolaj és az acél világpiaci ármozgása, a hatósági szabályozás alá eső energia drágulása és - elsősorban az élelmiszerek területén - a májusi EU-csatlakozás befolyásolta meghatározó módon - olvasható a hivatal közleményében.

A forintban mért exportértékesítési árak éves összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkentek; a forint tavalyi árfolyama az euró esetében 0,7, a dollár esetében 9,7 százalékkal erősödött éves szinten. Az export 70 százalékát kitevő gépipari ágazatok 2004. évi átlagos kiviteli árai forintban kifejezve az előző évihez mérten 2,2 százalékkal estek.