Internetes reklámokat is bírságoltak a fogyasztóvédők

Vágólapra másolva!
A kereskedelem szereplőinek jelentős része nem veszi figyelembe a gazdasági reklámokkal kapcsolatos jogszabályokat - közölte a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség a 2004. évi reklámfelügyeleti vizsgálatok tapasztalatait összegezve. A reklámokban sok esetben nettó értékeket tüntettek fel a hirdetők. A fogyasztóvédők internetes reklámok miatt is bírságoltak.
Vágólapra másolva!

Az összefoglaló jelentésben szerepel, hogy a felügyelőségek tavaly 701 esetben hoztak határozatot jogszabálymegsértés miatt, az elsőfokú határozatokkal kiszabott bírság összege meghaladta a 78 millió forintot. A felügyelők a vizsgálatok során jogszabálysértést tártak fel az akciós áruk feliratozásánál, reklámozásánál. Jó néhány esetben a reklámokból nehéz volt eldönteni, hogy mettől meddig tart az akció.

A hatóság tapasztalata szerint visszatérő probléma, hogy a reklámokban az árakat nettó értékükön tüntetik fel, és nem közlik az adóval terhelt bruttó összeget. Sok reklám alkalmas volt kiskorúak befolyásolására is.

A felügyelőségek folyamatosan figyelemmel kísérték az alkoholtartalmú italok reklámját a sajtótermékekben. Az országos vizsgálat során 19 esetben észlelték, hogy sajtótermékek címoldalán alkoholtartalmú italok reklámja jelent meg, és 31 esetben állapították meg, hogy jogszabály-ellenesen reklámoznak alkoholtartalmú italt. A közoktatási és egészségügyi intézmények védett övezetét érintő alkoholreklámok többnyire a vendéglátóipari egységeknél fordultak elő.

A gyógyszer-készítmények reklámozásának vizsgálata során a felügyelők kifogásolták, hogy a reklámok nem a törvényben előírt méretben vagy nem a háttérből kiemelve tartalmazzák a kockázatok és a betegtájékoztató megismerésére vonatkozó figyelmeztető feliratot.

Reklámfelügyeleti eljárásokat indított a hatóság több esetben is a nagyközönség számára hozzáférhetően közzétett vényköteles gyógyszerkészítmény reklámok miatt is, amelyek többnyire plakátokon, televíziós műsorokban vagy úgynevezett reklámcikkekben jelentek meg.

A fogyasztóvédők két esetben észleltek jogsértő fegyver-, illetve lőszerreklámot. A felügyelőségek a bírság kiszabása mellett intézkedtek a jogsértő magatartás további folytatásának megtiltására.

Az ellenőrzések során hat esetben folytattak eljárást fogyasztási kölcsönök reklámozása ellen, mert nem közölték a kölcsön folyósításával együtt járó valamennyi költségre vonatkozó adatokat.

Az interneten lefolytatott reklámtevékenység ellenőrzésekor 69 esetben indítottak eljárást nyilvántartási engedéllyel nem rendelkező csomagküldő kereskedővel szemben.

A hatóság 52 olyan határozatot is hozott, amelyekben a reklámokat a gyermek- és fiatalkorúak negatív befolyásolására tartotta alkalmasnak.