Draskovics: 2004 a fordulat éve volt

Vágólapra másolva!
A pénzügyminiszter a tavalyi évet a fordulat évének nevezte. Az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli hiánya tavaly a prognózisnál kedvezőbb lett: pénzforgalmi szemléletben 1284,1 milliárd forint, ami a GDP 6,3 százalékának felel meg - jelentette be Draskovics Tibor, és hozzátette: a gazdasági fordulat 2004-ben mérsékeltebb volt mint szerettük volna, 2005-ben ennél határozottabb szilárdabb fordulatra van szükség.
Vágólapra másolva!

Ez 0,2 százalékponttal kedvezőbb a szeptemberi prognózisnál, mondta a szaktárca vezetője. Az államháztartás 2004 decemberi többlete 151,1 milliárd forint volt.

Az államháztartás uniós normák szerint számolt hiánya (ESA) bizonyosan nem lesz több a GDP 4,5 százalékánál, a szeptemberi prognózisnak megfelelően - mondta a pénzügyminiszter. Draskovics Tibor jelentős eredménynek nevezte, hogy 2003-hoz viszonyítva 0,9-1,0 százalékponttal csökkent a pénzforgalmi szemléletű hiány. Ennél nagyobb ütemű csökkentés súlyos növekedési illetve életszínvonalbeli áldozatokkal járt volna, mondta a szaktárca vezetője.

Draskovics: Jóval kedvezőbb a finanszírozás összetétele

GDP bővülés mértéke, egészségesebb szerkezetű lett a növekedés. A pénzügyminiszter szerint a folyó fizetési mérleg hiánya ugyan továbbra is magas, de jóval kedvezőbb a finanszírozás összetétele. 2004-ben az előző évinél magasabb volt a működőtőke beáramlás, ami Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter szerint eléri a 3,5 milliárd eurót. Draskovics Tibor a bizalom helyreállásaként értékelte a tőzsde jó teljesítményét, és a hozamok csökkenését a rövid és a hosszú futamidejű állampapírok esetében is. Határozottan állítom minden mutató tekintetén közelebb kerültünk a maastrichti kritériumokhoz - mondta. Jogos feltételezésnek nevezte, hogy ha a kormány teszi a dolgát a fiskális politikában, az infláció mérséklődése nyomán a jegybanknak is lehetősége nyílik a kamatcsökkentésre.

A gazdasági fordulat 2004-ben mérsékeltebb volt mint szerettük volna, 2005-ben ennél határozottabb szilárdabb fordulatra van szükség, mondta a szaktárca-vezető. Az idei költségvetés ezért több levegőt biztosít a vállalkozásoknak - tette hozzá. Cél az, hogy többen és többet kereshessenek, a miniszter szerint. Sem a növekedés ütemével sem az egyensúlyi helyzettel nem lehetünk elégedettek, tovább kell erősíteni a folyamatokat - mondta.

Szigorú és takarékos költségvetés lesz idén

A szaktárca vezetője szerint szigorú és takarékos költségvetésre van szükség 2005-ben, folytatni kell a privatizációt, és az állami tulajdonú cégeknél a kemény, piaci magatartású vagyonkezelést. Folytatni kell a közszféra átalakítását, az idén több nagy intézményrendszer átvilágítását kezdik meg független tanácsadók, és a tapasztalatokat az államháztartási törvény módosításában hasznosítják - mondta Draskovics Tibor.

Az áfa-visszatérítésekkel kapcsolatban a miniszter elmondta: ellenőrzés nélkül nem utalható vissza áfa. Nem az adó visszatartásáról, hanem ellenőrzésről van szó, az APEH decemberben 5 milliárd forint olyan áfát utalt vissza, amelynek kifizetése 2005. január 5-én lett volna esedékes, tette hozzá.