Száztízmilliárdos EU-támogatás közlekedésfejlesztésre

Vágólapra másolva!
Magyarország 110 milliárd forintnyi támogatást nyert el az Európai Unió kohéziós alapjából, amellyel jelentős közlekedési infrastruktúrafejlesztést tud végrehajtani - jelentette be a gazdasági és közlekedési miniszter.
Vágólapra másolva!

Ezt az összeget az M0 körgyűrű keleti szektorának megépítésére, a Budapest-Cegléd-Szolnok-Lökösháza vasútvonal felújítására, valamint a légi irányítási infrastruktúra modernizálására fordítjuk - közölte Kóka János. Hozzátette: a három projektre az uniós támogatással együtt összesen mintegy 180 milliárd forintot fordítanak.

Kóka János elmondta, hogy az M0-ás körgyűrű keleti szakaszának megépítését 2007 végéig két ütemben hajtják végre. Az első ütemben az M3-as autópálya és 4-es főút közötti részt, a második ütemben a gödöllői átkötő szakaszt építik meg. Az utóbbi útszakaszra az EU még nem ítélt meg támogatást, de a következő, 2007-től kezdődő költségvetési szakaszban lehetőség lesz erre. Kétszer két sávos autópálya, illetve autóút épül 38,5 kilométeren, ami összesen 114,6 milliárd forintnyi beruházási összeget jelent - közölte Kóka János.

A közlekedési miniszter elmondta, hogy a vasúti rehabilitáció rendkívül fontos gazdasági kérdés az Európai Unió szempontjából, miután Magyarországon több európai közlekedési folyosó halad át. A Budapest-Cegléd-Szolnok-Lőkösháza vasútvonal esetében pályarekonstrukcióra, modern biztosító berendezések kiépítésére, állomásépületek felújítására kerül sor. A kivitelezési munkák tervezett kezdése 2005. második fele, a befejezés 2007 folyamán várható, 51 milliárd forintos összköltséggel.

Az EU heteken belül dönt a magyarországi légi irányítási infrastruktúra fejlesztésének támogatásáról is, mintegy 15-16 millió euró értékben - mondta Kóka János. Az összesen 38 millió eurósra (9,5 milliárd forint) tervezett beruházásból a püspökladányi és a kőröshegyi radarberendezések cseréjét, valamint a ferihegyi légiirányító rendszer fejlesztését lehet megoldani.