Az év első csúcsát érte el a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde irányadó mutatója az idei év első csúcsát állította be a keddi kereskedésben: a mutató 14 879,70 ponton fejezte be a kereskedést, ami 0,95 százalékos emelkedés.
Vágólapra másolva!

Az új történelmi csúcsra nem kellett sokat várni idén sem: a vezető tőzsdemutató kedden 139,73 pontos emelkedéssel 14 879,70 ponton zárt, a hétfői stagnálás után. A hétfői kereskedésben is látszottak optimista jelek, zárásra azonban minden elpárolgott.

Kedden azonban egyértelmű lendületet kapott a tőzsde, a nyitás utáni ingadozást követően: a 13,5 milliárd forintos forgalom elsősorban az OTP-nek és a Molnak volt köszönhető. A bankpapír 5 milliárd forintot meghaladó mértékben cserélt gazdát, és 1,3 százalékos árfolyam-erősödéssel, 5741 forinton zárt, míg az oljaipari részvény árfolyama 4,5 milliárdos forgalomban 1 százalékot vesztett értékéből, és 12 535 forinton zárt.

A vezető részvények közül kiemelkedően drágult a Richter árfolyama, a papír 2,5 százalékos erősödéssel 22 750 forinton zárt, másfél milliárd forintos forgalomban. A Matáv is csatlakozott a dráguló részvényekhez, és 1 százalékkal 870 forintra növelte értékét, egymilliárd forintos forgalomban.