Trenddel szemben drágult az MTelekom

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX -10,92 pontos süllyedéssel 20.798,96 ponton zárt csütörtökön, ez a szerdai záró értékhez képest 0,05 százalékos gyengülés. A vezető részvények vegyes napot zártak  
Vágólapra másolva!

A részvénypiacon viszonylag alacsony forgalmat bonyolítottak le, az üzletek összértéke 11,56 milliárd forint volt. A vezető részvények közül a Magyar Telekom érezhetően, a Richter árnyalatnyival erősödött. Az OTP kismértékben, a Mol jelentősebben gyengült. Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Rt. vezető üzletkötője kiemelte, hogy a világ vezető tőzsdéin mindenütt alacsony forgalmat bonyolítanak le, alig mozdultak a tőzsdeindexek.

A Magyar Telekom az 1,37 milliárd forintos forgalomban 20 forinttal, 2,16 százalékkal erősödött, záróárfolyama 945 forint volt. Az üzletkötő szerint a távközlési társaság mostani erősödése mögött nem voltak friss fundamentális hírek. Inkább arról van szó, hogy az osztalékpapírnak számító részvény a forint gyengülésének időszakában túlságosan gyengült a 7 százalék körüli állampapírhozamokhoz képest, s most konszolidációs szakaszba jutott. A Richter árfolyama 0,5 milliárd forintos forgalomban 55 forinttal, 0,14 százalékkal 39.260 forintra emelkedett. Szektortársa, az Egis 22.200 forinton fejezte be a napot, 315 forinttal, 1,44 százalékkal a szerdai árfolyam felett.

Az OTP 4,6 milliárd forintos forgalomban 4 forinttal, 0,06 százalékkal gyengült, és 6.856 forinton zárta a kereskedést. A Mol-részvények ára 250 forinttal, 1,22 százalékkal 20.250 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.

A kis és közepes papírok indexe, a BUMIX 7,96 ponttal, 0,46 százalékkal 1.722,33 pontra süllyedt. A kisebb papírok közül Szegner Balázs kiemelte a TVK-t, amely alacsony fogalomban ugyan, de 2,4 százalékkal 5.400 forintra erősödött, a kárpótlási jegy pedig harmadik egymást követő napon emelkedett. A Domus-vásárlás híre miatt erősödő Fotex nyeresége olvadóban van, a Globus pedig hosszabb ideje gyengélkedik - foglalta össze a nap történéseit a szakember.