Forintstabilitásra spekuláló befektetési alap

Vágólapra másolva!
A forint árfolyamának stabilitására spekuláló alap indul hétfőn. Az MKB Euroforint Alap jegyeinek tulajdonosai akkor járnak jól, ha az euró árfolyama két évig 240,5 és 280 forint között marad. A feltétel teljesülése esetén évi 8,6, egyébként évi 3,0 százalékos hozamra számíthatnak a befektetők.
Vágólapra másolva!

A bankbetétek kamatainál magasabb hozammal kecsegtető kétéves futamidejű megtakarítási lehetőséget kínál az MKB Befektetési Alapkezelő Rt. a némi kockázatot is vállalni kész befektetőknek. A társaság új garantált alapja, az MKB Euroforint Tőke- és Hozamgarantált Befektetési Alap ugyanis a két éves futamidőre 6 százalék hozamot mindenképp fizet.

Az alapkezelő azonban a futamidő lejártakor várhatóan további 12 százalék hozamprémiumot is ad, ha az euró Magyar Nemzeti Bank (MNB) által jegyzett hivatalos árfolyama 2 éves futamidő alatt a 240,5-280,0 forint között marad. Ennek viszonylag nagy az esélye, mert az euró MNB által jegyzett árfolyama 2003. júniusa, a forint intervenciós sávjának eltolása óta 241,42-272,03 forint között mozgott.

Az alap befektetési jegyei november 4-e és 25-e között jegyezhetőek az MKB Bank kijelölt fiókjaiban, a jegyzés azonban korábban is lezárható. A minimálisan jegyezhető mennyiség befektetőnként 100 ezer forint. A lejegyzendő minimális mennyiség - melynél az alap létrejön - az alapkezelő elvárása szerint 500 millió forint, és legfeljebb 3 milliárd forint névértékű jegyet bocsátanak ki. A jegyeket bevezetik a Budapesti Értéktőzsdére.

Mindezt figyelembe véve a befektetési jegyek egy év múlva jutnak hozzá a garantált hozam feléhez, ami a névérték 3 százaléka. Két év elteltével, a lejáratkor pedig a garantált hozam fennmaradó 12 százalékához és a feltételek teljesülése estén 12 százalék hozamprémiumhoz. Ez azt jelenti hogy a befektetők pénze szerencsés esetben két év alatt 18,0 százalék, éves szinten 8,6 szálék hozamot fizet, kedvezőtlenebb esetben pedig két év alatt 6,0 százalékos, éves szinten 3,0 százalékos hozamhoz juthatnak.