25 millió forintra emelkedik a Széchenyi-kártya hitelkerete

Vágólapra másolva!
10 millió forintról 25 millió forintra emelkedik a kis- és középvállalatok által a Széchenyi-kártyán keresztül felvehető hitel kerete - jelentette be Kóka János az Európai Kereskedelem Napja című fórumon szombaton Budapesten.
Vágólapra másolva!

A gazdasági miniszter elmondta: Ezekben a hetekben véglegesítik az új hitelkonstrukciót, további tőke- és hitelprogramokat dolgoznak ki, és a szabályozásban is tágabb keretet biztosítanak a kkv-k számára - mondta a miniszter. A kis- és középvállalkozások aránya Magyarországon nagyon magas, és az unió kihívásaihoz, versenyképességük fenntartásához tőkére van szükségük.

A miniszter megnyitóbeszédében a kereskedelmet a legjelentősebb foglalkoztatási szektornak nevezte, amely félmillió embernek ad munkát Magyarországon, az iparág 12-13 százalékos GDP-részesedésével a turizmus, valamint az informatikai és távközlési szektor hajtóerejével vetekszik. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az ágazat megbecsültsége "nem tökéletes".

A gazdasági tárca vezetője ígéretet tett arra, hogy kormányzati oldalról a versenyjog, a fogyasztóvédelem és a gazdaságirányítás eszközeivel fel fognak lépni a vásárlók és a tisztességes kereskedők érdekeinek védelmében.

Az Európai Kereskedelem Napját a brüsszeli Kereskedelmi Szövetség és az EuroCommerce kezdeményezésére november 5-én nyolc európai uniós országban és Izlandon rendezik meg párhuzamosan. A rendezvény keretében sor került a "Kereskedelem jelene és jövője" című szakmai fórumra, amelyen a készülő új kereskedelmi törvényt is megvitatták. A megbeszélésen részt vett többek között a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara (MKIK), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) vezetője.

A rendezvény keretében adták át a VOSZ, az OKSZ, valamint a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium díjait és a Klauzál-díjakat.