Gyengült a forint, erősödött a dollár

Vágólapra másolva!
A forint szerdán gyengült a bankközi devizapiacon mind az euróval, mind a dollárral szemben, fél négy tájban az euróval 253,40/50 forinton kereskedtek, 80 fillérrel erősebben a 252,60/70 forintos keddi jegyzésnél.
Vágólapra másolva!

A forint 28 bázisponttal 10,24 százalékra gyengült az ingadozási sáv erős oldalán. A kereskedők szerint jelentős forgalmat bonyolítottak le a bankközi devizapiacon, az eurót 252,90 és 254 forint között jegyezték. A 254 forintos szintről ezúttal is visszapattant a kurzus. A feltörekvő országok tőzsdéin és devizapiacain ugyancsak a lefelé tartottak az árak, a tőkék valószínűleg dollárba áramlanak.

A dollár erősödött a nemzetközi piacokon az amerikai kamatemelési várakozások következtében, Budapesten 213 forint felett is jegyezték. A délután jegyzett 212,20/40 forintos árfolyam még mindig több mint 50 fillérrel volt magasabb a keddi 211,70/80 forintnál. Kereskedők a 215 forint körüli dollár kurzust sem tartják kizártnak a közeli jövőben.

Az euró/forint további alakulását befolyásolja a EU csütörtöki állásfoglalása a magyar költségvetési hiány számbavételét illetően, ugyanakkor a monetáris tanács hétfői kamatdöntő ülésére is figyel a piac, noha kereskedők változatlanul a 6 százalékos jegybanki alapkamatra számítanak.

Az állampapírok másodpiacán is eladás és hozamemelkedés volt a kereskedés jellemzője. A referenciahozamok 2-17 bázisponttal mentek feljebb, ezen belül az egy éves referenciahozam 12 bázisponttal, a 3 éves 13-mal, az 5 éves 17-tel, a 10 éves pedig 10-zel lett magasabb.