Új javaslat az EU-tól a banánvitában

Vágólapra másolva!
Az EU új, alacsonyabb importvám-ajánlattal állt elő, hogy megfelelhessen a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) elvárásainak.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió beleegyezett, hogy a mintegy 1,45 milliárd dollárnyi latin-amerikai importbanánt érintő tervezett tarifaemelés kisebb mértékű legyen, hogy az új adóhoz megnyerje a WTO jóváhagyását. Az új EU-tervben eltörölnék a plafonértékeket, és a vám tonnánként 187 euróra növekedne a jelenlegi 75 euróról. A WTO augusztus elején tette közzé álláspontját, miszerint az EU azon célja, hogy 230 euróra emelje az egy tonna banánt terhelő importvámot, illegális, mivel a latin-amerikai piacot hátrányos helyzetbe hozná.

Az Európai Unió a világ legnagyobb banán-importőre 3,4 millió tonnás igényével. Az EU 2001-ben megígérte az Egyesült Államoknak, hogy 2006-tal elveti a banánimportot terhelő kvótát. Viszonzásul az USA eltöröl 191 millió dollárnyi, EU-terméket terhelő szankciót, amit azután vetettek ki, hogy a Dole Food Co. és a Chiquita Brands International bepanaszolta az uniót, hogy vámszabályai gátolják kivitelüket.

A banántermelők Ecuadortól - a világ legnagyobb exportőrétől - Panamáig, Kolumbiáig és Costa Ricáig szorgalmazzák, hogy az unió térjen vissza a fennálló, 75 eurós tonnánkénti tarifa szisztémájához. Ez azt sugallja, hogy ezen országok nem fogadják tárt karokkal a javított tervet sem.

Ha a tarifa nem elfogadható, a dél-amerikai banántermelők egy második egyeztetést fognak indítványozni. Azért, hogy a termelők a lehető legjobb árral exportálhassanak, az összes érdekelt latin-amerikai ország közösen fáradozik azon, hogy lenyomja a tarifát. Az EU ezért tárgyalásokba kezd a dél-amerikai államokkal, hogy felmérje reakcióikat az új adóról. A tervek szerint az új szisztéma január 1-én lép életbe.