Megmerevedett a kis lakások piaca

Vágólapra másolva!
Idén az új lakásépítési engedélyek száma 10 százalékkal elmaradt el a tavalyi első félévhez képest. Emellett a fővárosban folytatódott a trend: egyre több a kis lakás - írja hétfőn a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Az egy évvel korábbinál majdnem tízszer több 40 négyzetméter alatti lakásba költöztek be tulajdonosaik. A legkisebb lakások aránya ezzel 5-ről 16 százalék fölé nőtt az átadott új otthonokon belül. Budapesten csak minden harmadik új otthon volt 60 négyzetméter feletti.

Jól érzékelteti a jelenséget, hogy a kis lakások hirdetési piaca is követi a trendet: a fejlesztők nem a négyzetmétert, hanem a szobák számát adják meg a hirdetésben. A fejlesztők üzleti titokként kezelik, hogy mennyi lakás maradt a nyakukon, ezért csak becsülni lehet az eladatlan ingatlanok számát.

Pfandler Katalin, a Magyar Lakásépítők Szövetsége és a Magyar Ingatlan Szövetség elnökségi tagja és az Interestate Rt. elnök-igazgatója úgy becsüli, hogy a befejezett projektek 20-50 százaléka nem talál gazdára. Véleménye szerint lemerevedett a piac, pedig a fejlesztők hihetetlen árkedvezményeket kínálnak. A kedvezmények 300 ezer forinttól akár 2 millió forintig is terjedhetnek. Pfandler Katalin szerint a jelenlegi lakástámogatási rendszer a kis lakásokat preferálja. A hitelek kamattámogatása, a szocpol, vagy a Fészekrakó program mind a kisebb lakások felé terel.

Varjasné Székely Éva, a Magyar Lakásépítők Országos Szövetségének elnöke, valamint a Quadrát Rt. vezérigazgatója szerint várhatóan 10-15 ezer eladatlan lakás lesz év végére. Az elnöknő szerint Magyarországon eltűnt, de legalább is radikálisan csökkent a fizetőképes kereslet.

Az Erste Banknál is megerősítették, hogy általában az 5-6 millió forintos hiteleket keresik, és hogy projektfinanszírozásban a 32-45 négyzetméteres lakások a legkeresettebbek. Nyilvánvaló, hogy a 2007-2008-ra jósolt garzonpiaci bedőlés már az idén bekövetkezett - mondja Pfandler Katalin.

Valkó Dávid, az Otthon Centrum elemzője szerint Budapest külvárosi területein viszonylag kevés nagyobb projekt van, így ezek nem nagyon befolyásolják a fővárosi garzonpiacot. A garzonlakások túlkínálata a IX. kerület külső részeire és a VIII. kerületre jellemző inkább, de ide lehet sorolni az új építésű Dunaparti ingatlanok némelyikét is.

A garzonpiac beomlásával az építőiparra amúgy is jellemző körbetartozások felerősödnek, amelynek főleg a kisvállalkozók a kárvallotjai. Ha a fővállalkozó csődbe megy, akkor szakad a hitelezési lánc - mondja Pfandler Katalin. Ez főleg azokat a vállalkozókat érinti, amelyek saját erővel vágtak bele az ingatlanépítésbe. Ha a fejlesztő projekthitelezéssel épített sorházat, akkor a bank felé még mindig meg lehet hosszabítani a hitel lejáratát.

Mivel a csődbe ment kis cégek nem terítik ki a kártyáikat, pontosan nem lehet tudni, hogy miért nem fizettek az alvállalkozónak - mondta Varjasné. Projekthitelezésnél, ha a fővállalkozó jóindulatú, a bankhitel prolongálásával még csődhelyzet esetén is ki tudja fizetni az alvállalkozóját. A szakember szerint a nagyobb lakásépítők nem tervezik, hogy felvásárolják a csődbe jutott cégeket; ez ellentétes lenne a piaci logikával - számol be a Napi Gazdaság hétfői száma.