Többet vár a tőzsdétől a piac

Vágólapra másolva!
Az úgynevezett hét nagyból (Mol, OTP, Matáv, Richter, Egis, BorsodChem, FHB) ötre egyértelműen pozitívak az elemzők várakozásai. A piac a gyorsjelentések után átértékelte a tőzsde idei teljesítményére vonatkozó várakozásait. Tavaly év végén még 17 500 pontot prognosztizáltak, míg most már inkább 18-19 ezer pont közé várják a mutatót idén.
Vágólapra másolva!

Az úgynevezett hét nagyból (Mol, OTP, Matáv, Richter, Egis, BorsodChem, FHB) ötre egyértelműen pozitívak a várakozásaink, mondta az [origo]-nak Zékány András, az ING elemzője. A BorsodChem és az FHB a jelentések tükrében is tartani fogja várakozásokat, ezeknél a társaságoknál nem számítunk fel- vagy leminősítésre. A Molnál azonban jelentős felminősítésre számít a szakértő. Ilyen az Egisnél is elképzelhető, és a Richternél is valószínűleg lesz egy kisebb upgrade - mondta Zékány András. A Matávnál az elemző szerint érdekes helyzet alakult ki: a piac egy része nem vette észre, hogy voltak a társaságnál reorganizációk, az osztalékfizetést is az eddigiekkel ellentétben már a cash-flowhoz köti a cég. A társaság eredménye ugyan megfelelt a várakozásoknak, a 80 forint feletti osztaléknak azonban 70-76 forintra kell módosulnia az elemző szerint. Ennek az lehet az eredménye, hogy a piac leminősítéssel reagálhat, mondta a szakértő.

A múlt pénteki, jó jelentések ellenére zuhanó tőzsdéről Zékány András elmondta: nagyon sok rövidtávú befektető jelentésre vásárolt részvényeket, ami úgynevezett sell on news (hírre eladni) típusú profitkivételt eredményezett. A piac ennek ellenére a jelentések után átértékelte a tőzsde idei teljesítményére vonatkozó várakozásait. Tavaly év végén 17 500 pontos 2005-ös szintet mondtunk a BUX-ra, ezt felfelé módosítottuk, és a 18 000 -19 000 pont közötti sávba várjuk az irányadó mutatót idén - mondta a szakértő. (Azóta a piac alátámasztotta a szakértő szavait, a tavalyi prognózist február 16-án napközben át is lépte a BUX, amely akkor 4 százalékos emelkedésben volt - a szerk.) Zékány András szerint azonban a tavalyi évhez képest idén elsősorban nem a fundamentális tényezők mozgatják a piacot, hanem elsősorban a likviditás. Az Egyesült Államokból a fejlődő piacokra (ahogy a régióba is) érkező forró tőke folyama mérséklődhet, sőr meg is fordulhat, amennyiben az USA-ban 4 százalékos szint fölé emelkedik az alapkamat. A folyamatra már a Federal Reserve elnöki tisztségét betöltő Alan Greenspan is felhívta a figyelmet, a dollár erősödésének kapcsán. A hazai cégek vonatkozásában változhat ezáltal a befektetők megítélése: az OTP-FHB-Mol trió azért volt a tavalyi év nyertese, mert itt volt a legnagyobb profitteljesítés, mondta az ING elemzője. Most nem ez lesz a helyzet: a szakértő szerint a pénz akkor is bejön, ha rosszul megy a cégeknek, viszont csak azoknak a papírjait veszik majd, amelyeknek jól - vagy jobban megy.