Jó gyorsjelentések, mégis esés a tőzsdén

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,35 pontos, 0,37 százalékos gyengüléssel, 16 390,18 ponton zárt pénteken. A forgalom magas volt, 19,7 milliárd forintot tett ki. A vezető papírok ára a Matáv kivételével gyengült.
Vágólapra másolva!

Antal Dénes, a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. üzletkötője beszámolt arról, hogy a nap elején a kisebb befektetők kereskedtek részvényekkel, és inkább negatívba hajlott a BUX-index alakulása. Késő délelőttől kora délutánig megjelentek a külföldi befektetők is, akik pozitívba fordították a piacot, majd a nap végén újra megjelentek a magánbefektetők és mínuszba zárt a BÉT - tette hozzá az üzletkötő.

A Matáv-papírokkal 1,3 milliárd forint értékben kereskedtek, 902 forintos záró áruk 9 forinttal, 1,01 százalékkal magasabb a csütörtöki záró értéknél.

A legnagyobb forgalmat a Mol-részvényekkel bonyolítottak le, 11,45 milliárd forint értékben jegyezték az olajcég papírjait. A Mol 13 515 forintos árfolyamon zárt, ami 90 forintos, 0,66 százalékos csökkenés.

Az OTP 3,8 milliárd forintos forgalomban 6355 forinton zárt 45 forintos, 0,7 százalékos visszaesést követően. A csütörtökhöz változatlanul 26 300 forintos árfolyamon záró Richter papírjaival 747 millió forint értékben kereskedtek pénteken,

Kandik Krisztián, az Erste Bank Befektetési Rt. üzletkötője szerint a napot továbbra is a gyorsjelentések határozták meg, ezúttal ellentmondásos módon. Ugyan a Mol jobb eredményeket közölt a Matávnál, mégis a távközlési cég tudta növelni papírjainak árfolyamát - mutatott rá az üzletkötő. Az eredményeit hétfőn publikáló OTP-vel kapcsolatban sem várhatóak rossz adatok, mégis csökkent pénteken a bankrészvény ára.

További példaként említette a BorsodChemet, amelyről az előzetes várakozásokkal megegyező pozitív számok láttak napvilágot, a papír ugyanakkor vesztett értékéből. A BorsodChem 1,42 milliárd forintos forgalomban 85 forinttal, 3,63 százalékkal 2255 forintra gyengült.