Együtt fordul Brüsszelhez a lengyel kormány és a jegybank

Vágólapra másolva!
A lengyel kormány és a központi bank elhatározták, hogy összehangolják az euró bevezetésével kapcsolatos politikájukat, továbbá felhívással fordultak az Európai Unióhoz, hogy az legyen rugalmas az ország euróövezeti tagságot érintő teljesítményének megítélésében.
Vágólapra másolva!

Közös nyilatkozatukban a lengyel kormányzat és a jegybank közölte, hogy az államháztartás hiányának tartós mérséklése az euróövezeti tagság elérésének kulcsa, továbbá, hogy a tagság kritériumainak teljesítését segíti elő a fiskális és a monetáris politika (a kormány és a bank politikájának) összehangolása.

Ami az EU-nak címzett felszólítást illeti, ebben Varsó egyrészt a nyugdíjreform költségének figyelembe vételét kéri Brüsszeltől, másrészt nagyobb rugalmasságot a zloty stabilitását, árfolyam-ingadozását illetően az euróövezeti tagságot megelőző időszakban. Ha az EU nem veszi figyelembe a deficitméréskor a költségvetésből a nyugdíjpénztárakba átirányított összegeket, úgy a hiány a 3 százalékos küszöböt meg fogja haladni és ez az eurózónába való belépés kitolódásával jár - érveltek.

A varsói kormány és a lengyel központi bank értekezletére Marek Belka kormányfő még decemberben tett javaslatot, hogy megvitassák Varsónak az euróövezetre vonatkozó útitervét. Lengyelország csak akkor dönti el az euróövezet előszobájaként emlegetett ERM-II árfolyam-mechanizmusba történő belépés pontos idejét, amikor megközelíti az euróövezeti csatlakozás feltételeinek teljesítését - közölte a lengyel jegybank és az illetékes miniszterek.

Közös nyilatkozatukban kifejtették, hogy az ERM-II-ben való tartózkodást a lehető legrövidebb tartamúra szeretnék. Tavaly szeptemberben a lengyel pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy az euró bevezetésére való felkészülés első lépéseként Lengyelország 2006 közepén rögzíti a zloty középárfolyamát. Ezt követően az ország legkorábban 2009-ben léphet be az eurózónába. A lengyel kormány korábban hivatalosan még nem jelölt meg egyetlen dátumot sem az euró bevezetésére. Az euróövezeti belépés előfeltételeként minden országnak legalább két évet kell eltöltenie az ERM-II árfolyam-mechanizmusban.