Jelentősen gyengül a forint

Vágólapra másolva!
A hazai fizetőeszköz 11,80 százalékon állt az intervenciós sáv erős oldalán a bankközi devizapiac nyitása után egy órával pénteken, ami közel 60 bázispontos gyengülés a csütörtök késő délutáni szinthez képest. A forint pár nap leforgása alatt mintegy 5 forintot gyengült az euróhoz képest, szakértők szerint több negatív hír együttesen gyengítő hatására.
Vágólapra másolva!

Az euróval pénteken reggel 248,93/249,13 forinton kereskedtek a bankközi devizapiacon, a csütörtök késő délutáni 247 forintos szinthez, és a pár nappal ezelőtti 244 forintos kurzushoz képest.

Szakértők szerint elsősorban a jegybank és a kormányzat között kiújuló árfolyamvita és egy orosz piaci hír gyengítette a hazai fizetőeszközt: az egyik mobiltelefoncégnél jelentős adóhátralékot állapítottak meg ugyanis, és ez a hír magával rántotta a Jukosz adóbotrányaitól az ilyen hírekre igen érzékenyen reagáló moszkvai tőzsdét. A Moszkvában is érdekelt befektetési alapok ilyenkor kivonulnak a régióból, átrendezik portfoliójukat, és ennek következményeként megszabadulnak magyar állampapírjaiktól is, ami forinteladással jár.

A dollár is erősödött a forinttal szemben, az amerikai fizetőeszköz a nemzetközi piacon némi teret nyert az euróval szemben, ennek hatása érződik Budapesten is. A dollár pénteken reggel 188,26/188,48 forinton cserélt gazdát, a csütörtöki 185,90/186,10-es kurzushoz képest. Szerdán még 185 forint volt a dollár. Egy euró pénteken reggel 1,3238 dollár volt a nemzetközi piacon, a korábbi 1,34 fölötti szintekhez képest.