Vágólapra másolva!
A kínai gazdaság lassulásának újabb jele, hogy novemberben 14,8 százalékkal volt nagyobb az ipari termelés, mint egy évvel azelőtt. Ez tíz hónapon belül a leglassúbb bővülés, elmarad az októberi, 15,7 százaléktól és az első tizenegy hónap 16,8 százalékos átlagától - közölték a kínai statisztikai hivatalban csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi nyersanyagárak idei nagy emelkedéséért felelősnek tartott, igen erőteljes gazdasági növekedést a kínai pénzügyi kormány sokféle intézkedéssel igyekszik hűteni ősz óta, egyebek közt októberben emelték a központi bank alapkamatát, tíz éven belül első ízben. Elemzők ennek tulajdonítják az ipar novemberi lassulását.

A kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a kormány jövőre is folytatja a gazdaság hűtését és az infláció lassítását, habár a gazdasági növekedés szilárd és viszonylag gyors marad.

A kínai gazdasági növekedés idén a második félévben lassul, de a harmadik negyedben még mindig 9,1 százalékos volt a tavalyi harmadik negyedhez képest. Az első félévben 9,7 százalékot mértek átlagosan a tavalyi első félévhez viszonyítva. Tavaly 9,1 százalékos, 2002-ben 8 százalékos volt a kínai GDP-növekedés. Idén egész évre átlagosan 9 százalékot várnak az elemzők.