3,7 százalékkal bővült a gazdaság

Vágólapra másolva!
Az előzetes számítások alapján Magyarország bruttó hazai terméke az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,7 százalékkal nőtt 2004 negyedévében negyedévében - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők a harmadik negyedévre 3,63 százalék körüli GDP-növekedést vártak.
Vágólapra másolva!

Az első három negyedévben a gazdasági növekedés mértéke 4,1 százalék volt. A szezonálisan kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,9 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék a harmadik negyedévben.

A bruttó hozzáadott érték volumene az árutermelő ágazatokban 7,1 százalékkal nőtt, elsősorban a mezőgazdaság kiemelkedő teljesítményének köszönhetően. A szolgáltató ágazatok hozzáadott értéke 2,4 százalékkal volt több, mint 2003 harmadik negyedévében - derül ki a KSH közleményéből.

Jelentősen nőttek a beruházások/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20041201jelentosen.html

Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője pozitív meglepetésként értékelte, hogy a beruházások növekedése az elmúlt negyedévi 10 százalékhoz képest is tudott gyorsulni. Ez a felhasználói oldalról erősíti a GDP növekedési ütemét - mondta. Hozzátette, hogy a beruházási dinamikának köszönhetően a belföldi fogyasztás csökkenése és a külső konjunktúra lassulása ellenére a GDP növekedése az év egészében megközelítheti a 4 százalékot, várhatóan 3,8-3,9 százalék körül alakul.

Pintér András, az Inter-Európa Bank Rt. elemzője szerint a kedvező beruházási adatoknak köszönhetően éves szinten a GDP növekedése elérheti a 4 százalékot is.

Az elemző az idén a negyedik negyedévben arra számít, hogy az eddigi tendenciák folytatódnak, a GDP lassuló ütemben fog növekedni, és továbbra is jellemző lesz a beruházások dinamikus növekedése.