A BorsodChem eladása húzta le a BUX-ot

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 116,77 pontos, 0,92 százalékos csökkenéssel, 12 529,81 ponton zárt pénteken. A részvénypiaci forgalom 20,4 milliárd forint volt, aminek több mint a felét, 12,9 milliárd forintot a BorsodChemre kötött üzletek tették ki. A társaság többségi tulajdonosa, a Vienna Capital Partners zártkörű kibocsátásban értékesíti ugyanis a BorsodChem 62,6 százalékát, részvényenként 1850 forintos árfolyamon.
Vágólapra másolva!
Csütörtökön is BUX-rekord született/uzletinegyed/befektetes/20040930csutortokon.html

A BorsodChem csütörtöki záróárfolyama 2620 forint volt. A Budapesti Értéktőzsde elnöke a tranzakció napjára hozott határozatában közölte, hogy a részvények kereskedését a tranzakció miatt nem függesztik fel az egyébként szokásos 10 százalékos ármozgásnál, a részvényeknek a pénteki napon +/- 40 százalékos ármozgást engedélyeznek. Dél előtt pár perccel a BorsodChem árfolyama 1880 forint volt, 28,3 százalékkal alacsonyabb, mint csütörtökön záráskor. Az adásvétel 4,2 milliárd forintot tett ki.

A vezető részvények mindegyike gyengült pénteken délelőtt, a Mol kivételével azonban forgalmuk nem volt számottevő. A Mol-papírok árfolyama 1,2 százalékos mínuszban állt, 9600 forinton, egymilliárd forintot meghaladó forgalommal. A Richter részvényeinek ára 1 százalékkal, az OTP-papírok ára 1,6 százalékkal ért kevesebbet a csütörtöki záróárnál. A Matáv részvényei 0,6 százalékkal gyengültek. A tőzsdén az Antenna Hungária papírjainak árfolyama a trenddel ellentétesen mozgott pénteken dél előtt pár perccel, és százmillió forintos forgalom mellett 1,3 százalékos emelkedést mutatott.

Tulajdonosváltás előtt állhat a BorsodChem/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20040908tulajdonosvaltas.html10 milliárd feletti eredmény a BorsodChemnél/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/2004081210milliard.html