Elbocsátásokra készül az állam

Vágólapra másolva!
Vasárnap óránként fogadta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt a Parlamentben a kormány tagjait. A miniszterek és államtitkárok a 2005-ös költségvetéssel kapcsolatban fejtették ki tárcájuk álláspontját. Jövőre 40 milliárdot költenek a közigazgatás csökkentésére, a pénz egy részét végkielégítésekre kell majd költeni. 
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI, Kovács Attila
Kovács László

Gyurcsány Ferenc vasárnap óránként fogadta a Medgyessy-kormány minisztereit, hogy megvitassák a jövő évi költségvetés legfontosabb pontjait. Azt nem lehet tudni, hogy a mai egyeztetésen megjelentek közül ki vezetheti tárcáját a most készülő költségvetés hatályba lépésekor, de most mindenki elmondhatta a véleményét.

Jövőre jelentős összeget, mintegy 40 milliárd forintot fordít a kormány a közigazgatás karcsúsítására, ami jelentős létszámcsökkentés fedezete - mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter a megbeszéléseket követően. Az egyeztetéseken a miniszterekkel a jövő évi költségvetést tekintették át - közölte a pénzügyminiszter, aki a költségvetés egészét illetően konkrét számokat nem ismertetett.

Draskovics Tibor annyit mondott, hogy jövőre az ideinél több jut munkahelyteremtésre, a kistérségek támogatására, az uniós forrásokhoz szükséges saját erő biztosítására és a közigazgatás korszerűsítésére. Hozzátette: a rendőrség költségvetését 5 milliárd forinttal megemelik, és többek között ezer új autót kapnak a rendőrök. Az autópályaprogram is tovább folytatódik. Az állami intézményeknél azonban nagyon kell majd takarékoskodni: 2005-ben nem lesznek épületfelújítások és új irodabútorra sem jut majd.

A takarékos gazdálkodás követelménye alól egyetlen tárca sem lehet kivétel - mondta Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke a tárgyalást követően.

Kovács László kiemelte: a kiinduló pontot az jelenti, az államigazgatás takarékosabb működésével is hozzá kell járulni ahhoz, hogy jusson pénz a nehezen élő emberek, családok és egyedülállók nagyobb támogatására, az esélykülönbségek csökkentésére, valamint az ország hosszabb távú fejlődésének, versenyképességének és korszerűsítésének biztosítására. "A megbeszélés végeredménye, hogy a Külügyminisztérium a szigorú takarékossági intézkedések bevezetésével is képes lesz teljesíteni a magyar külpolitika minden fontos feladatát" - közölte Kovács László.

A külügyminiszter szerint elkerülhetetlen a létszámcsökkentés, hiszen csak ebből biztosítható az előírt 6,5 százalékos béremelés, illetve a 13. havi bér kifizetése. Hozzátette, hogy az idei 133 fős létszámcsökkentésnél kisebb mértékű lesz a jövő évi a külügyi tárcánál.

"Néhány külpolitikai programot az eredetileg számítottnál kevesebb pénzből kell megoldani, de ezt lehetségesnek tartom" - közölte a külügyminiszter, aki szerint meg fogják értetni az Európai Unióval, hogy a tagságból adódó kötelezettségeknek, a nemzetközi fejlesztési együttműködésből fakadó feladatoknak 2005-ben az elvártnál csak kisebb mértékben tud Magyarország eleget tenni.

A diplomácia irányítója kitért arra, hogy néhány program végrehajtását, elsősorban nagykövetségi hivatali épületek egyébként indokolt felújítását is el kell halasztani. Az MTI úgy tudja, hogy a 30 évvel ezelőtt épült washingtoni magyar nagykövetségi épület jövőre tervezett felújítását is 2006-ra kell halasztani. "A végső döntést a tárcákkal való vasárnapi egész napos egyeztetés alapján a kormány fogja meghozni" - mondta Kovács László.

Forrás: MTI, Kovács Attila
Draskovics Tibor

A megfelelő források hozzárendelését tekintve nyilvánvaló, hogy az egészségügy korszerűsítése komoly figyelmet fog kapni az új kormány programjában - mondta az egészségügy-miniszter. Kökény Mihály úgy fogalmazott: "nem tudok számokat mondani, merthogy össze kell rendezni az egészet" (...) "azt gondolom, hogy a tárca programjait a lehetőségekhez képest méltányolni fogják a véglegesítésnél".

Szerinte a miniszterelnök-jelölt úgy látja, hogy 2005-ben azon az úton kell tovább menni, ami az egészségügyi rendszerben ésszerű változásokat vezet be, amellett méltó körülményeket biztosít a betegeknek a gyógyuláshoz, az ellátásban dolgozóknak a munkához.

A foglalkoztatottság javítását, a munkanélküliség csökkentését szolgáló költségvetési források jövőre is érjék el legalább az idei szintet - mondta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter.