Idén megszűnnek a papírrészvények

Vágólapra másolva!
A tőkepiaci törvény értelmében idén december 31-ig minden papír formában létező részvényt dematerializálni kell, azaz be kell vonni és megsemmisíteni a papírokat. A részvényes jogai nem vesznek el, csak részvényei elektronikus adattá változnak, a papírok értékpapírszámlákra kerülnek - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A lépést minden tőzsdei cégnek meg kell tennie, sokan közülük már át is alakították részvényeiket. Az átalakítás után a tényleges részvényeket kilyukasztják, vagy felülbélyegzik, így azok érvénytelenné válnak. Ezt követően a megsemmisítés előtt még fél évig kell őrizniük a bankoknak és a brókercégeknek.

A tőzsdei cégeknek nem kötelező személy szerint értesíteniük a részvényeseket a dematerializálásról, elegendő egy nyilvános közleményben tájékoztatni a tulajdonosokat. Azoknak a részvényeseknek, akiknek még papír formában vannak meg részvényeik, a dematerializálás előtt célszerű értékpapírszámlát nyitniuk egy banknál vagy brókercégnél, majd átadni a részvényeket, amelyek értékét jóváírják a számlán.

Akinek nincs fizikailag a kezében a részvény, annak is meg kell győződnie, hogy a letéti számla kezelőjének van-e dematerializált részvényekre vonatkozó számlavezetési joga. Ha nincs, a részvényesnek át kell transzferálnia papírjait egy olyan brókercéghez, amelynek megvannak a szükséges jogosítványai.

Tóth Miklós, a KELER Rt. részvénykönyv-vezetési osztályvezetője a Népszabadságnak elmondta: eddig 693 dematerializált részvénysorozatot tartanak számon, de a közeljövőben további 254 sorozat átalakítása várható, ezek között vannak például a Matáv részvényei is - írja a Népszabadság.