Vágólapra másolva!
Az amerikai szövetségi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kedden folytatta a június végén elkezdett kamatnövelési kampányát annak ellenére, hogy az elmúlt hetek makrogazdasági adatai a gazdaság növekedésének a lassulásáról szóltak.
Vágólapra másolva!

A Fed nyíltpiaci bizottsága (FOMC) kedden egyhangúlag úgy döntött, hogy negyed százalékponttal 1,50 százalékra emeli az irányadó napikamatot. A Fed június 30-án ugyancsak 25 bázisponttal emelte kamatát.

A tavaly júniusi utolsó - negyed százalékpontos - csökkentéssel beállított 1 százalék a legalacsonyabb kamatszint volt 1958 óta. Előzőleg a Fed négy éven át folyamatosan csökkentette a kamatot: a ciklus a 2001. január eleji, fél százalékpontos enyhítéssel köszöntött be.

A kamatdöntést követő FOMC-nyilatkozat hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban mérséklődött a gazdaság növekedése, és a munkaerő-piacon is lassult a javulás, amit a FOMC az energiaárak emelkedésével hozott összefüggésbe.

A kamatemelés mértéke megfelelt a várakozásoknak; a New York-i értéktőzsdén a Nasdaq indexe a 19 pont nyereségről a kamatdöntést követő 15 perc után 10 pontra, a DJIA mutatója 78 pontról 34-re mérséklődött.

A kamatdöntés bejelentése előtt New Yorkban az euró 1,2305 dolláron állt, 15 perccel később 1,2263 dollárra gyengült. A dollár eközben 110,82 jenről 111,12 jenre drágult. Az amerikai állampapírok elsődleges forgalmazói 50 százalékos esélyt látnak arra, hogy a FOMC szeptemberi ülésén további 25 bázispontú kamatnövelésről döntenek.