Jelentősen erősödik a forint

Vágólapra másolva!
A hazai fizetőeszköz hétfőn délután egy óra után 12,66 százalékra erősödött az intervenciós sáv erős oldalán, 2,3 százalékra megközelítette a sávszélet. Az elemzők szerint rövid távú befektetők erősítik a forintot. Ilyen helyzetben nagyon valószínűvé vált a kamatcsökkentés.
Vágólapra másolva!

A forint a hétfői kezdeti gyengülés után erőteljes erősödésbe kezdett: az euróval 246,45/246,80 forint között kereskedtek, több mint egy forinttal olcsóbban, mint a piac nyitásakor. A dollár 201,08/201,44 forintot ért, ami jelentős árfolyamesés a múlt hét vége felé tapasztalt 207 forintos szintekhez képest.

Változatlan az alapkamat, nem volt napirenden a döntés/uzletinegyed/befektetes/20040802valtozatlan.html

A múlt hét eleji gyengülési trend megszakad, mondta az [origo]-nak az ING Bank elemzője, Barcza György. A mai kereskedésben a piac tesztelte a 248 forintos árfolyamot is, ezt a szintet azonban nem sikerült fölfelé áttörni, és az euró árfolyama visszapattant, mondta az elemző. A hazai bankközi piacon az árfolyamok most reagálnak a pénteki, vártnál rosszabb amerikai foglalkoztatási adatra, mint ahogy az összes feltörekvő piacon is ugyanez a helyzet: a török líra is sokat erősödött, mondta Barcza György.

A szakértő szerint ugyan nincs likviditás a piacon, a forgalom elmarad a szokásostól, és elsősorban a rövid távú befektetők erősítik a piacot. Ez abból is látszik, hogy az állampapírpiacon a hozamok nem nagyon csökkentek. Az elemző szerint ilyen erős forintárfolyam mellett azonban nagyon valószínű a kamatcsökkentés.

A jegybank Monetáris Tanácsa legközelebb augusztus 16-án ül össze a kamatról dönteni. Nincs azonban kizárva, hogy - amennyiben úgy alakul a helyzet, előbb csökkentse az irányadó rátát a jegybank.