Fékezi a cégeket a magas olajár

2004.08.04. 8:04

Az olaj ára ismét rekordot döntött, s hiába növeli termelését az OPEC, egyre több iparág válságtól tart. A légitársaságokat, a gépgyártó cégeket és az autógyárakat is visszavetheti a drágulás - írja a Világgazdaság.

A szeptemberi szállítású olaj ára kedden 44 dollár fölé emelkedett New York-ban, ami újabb rekordot jelent. Ennek hatására az OPEC termelésének növelése mellett döntött: így a legtöbb szabad kapacitással rendelkező Szaúd-Arábia napi kitermelését egymillióval, 11 millió hordóra emeli.

Az OPEC össztermelése ezzel meghaladja majd a napi 30 millió hordót. Azonban lehet, hogy ez nem lesz elegendő: egy szakértő szerint az Egyesült Államok stratégiai tartalékait is fel kellene használni az ár csökkentésére, nehogy a fogyasztás visszaessen.

Giovanni Bisignani, a Légitársaságok Nemzetközi Szövetségének (IATA) elnöke már júniusban arra figyelmeztetett, hogy a légitársaságok a 33 dolláros olajár felett biztosan veszteségesek lesznek. Ezt megerősíti a Merrill Lynch szakértőinek véleménye is: a nyersolaj hordónkénti árának 1 dolláros növekedése a légitársaságok összesített adózás előtti eredményét 500 millió dollárral csökkenti. Éves szinten 2,2 milliárd dolláros mínusz várható ágazati elemzők szerint, feltéve, hogy a jelenlegi tendenciák kitartanak.

A megugró olajárakkal szemben fedezeti ügyletek megkötésével lehet védekezni, de ez csak a hitelképes társaságoknak sikerülhet. Így sok, eddig is már a csőd szélén táncoló légitársaság kerülhet kilátástalan helyzetbe. A pénzügyileg stabilabb vállalatok - például a Lufthansa és a Ryanair - máris fedezve vannak az olajár növekedése ellen, így a szerződések lejártáig nem kell aggódniuk. A tengerentúlon a Continental Airlines jelentette be, hogy az olajár-emelkedés miatt az idén összesen 700 millió dollárral nőttek működési kiadásai, ezért valószínűleg elbocsátásokra kényszerülnek. Más a helyzet a Southwest Airlinesszal. Ők rendelkeznek az Egyesült Államokban a legjobb fedezeti ügyletekkel, aminek köszönhetően több száz millió dollárt spóroltak.

A német gazdaság is aggódva figyeli az olajár szárnyalását. A gép- és berendezésgyártók szövetsége a forgalom visszaesésével számol, míg az autóipar fejlődésének az üzemeltetési költségeket az egekbe tornászó olajár mellett az ökoadó is gátat vet.

Vannak az olajár növekedsének nyertesei is: a vártnál nagyobb nyereséget közölt a ChevronTexaco, a BP és az ExxonMobil, s nőtt a norvég Statoil olajkonszern eredménye is - írja a Világgazdaság.

KAPCSOLÓDÓ CIKK