Kávétöbblet lesz idén a piacon

Vágólapra másolva!
A tavalyi és idei termésszezonban (2003. október- 2004. szeptember) 5,43 millió 60 kilogrammos zsák lesz a kínálati többlet a nemzetközi kávépiacon az előző szezon 8,63 millió zsákos hiánya után, közölte a Credit Lyonnais Rouse (CLR) árupiaci brókercég. Az irányadó kávéfélék ára így előreláthatóan nem növekszik.
Vágólapra másolva!

Kávé

A robusta és az arabica a két irányadó kávéféle a nemzetközi árupiacokon. A robbusta tonnája szeptemberi szállításra 714 dollár volt szerdán, míg az arabica fontja (0,4536 kilogramm) 71,35 dollárcent volt ugyancsak New Yorkban. Az Egyesült Államok második legnagyobb importterméke - az olaj után - a kávé. Az USA a világ kávékészletének egyötödét fogyasztja, ezzel a világ elsőszámú kávéfelhasználója.

Májusban a szakértők még ennél alacsonyabb, 5,27 millió zsákos kínálati többletet jeleztek előre. A cég becslése a szezon arabica termését 76,69 millió zsákra, robusta termését pedig 41,41 millió zsákra teszi. A tavalyi szezon 63,31 millió zsák arabica és 39,23 millió zsák robusta termést hozott.

A fogyasztás is nő

Az összesített kávétermés 117,83 millió zsák lesz az idén a tavalyi 102,54 millió után, a CLR szerint. A kávéfogyasztás 112,4 millió zsák körül lesz idén, míg tavaly 110,9 millió zsák volt. A világ felhalmozott készlete 58,39 millió zsák lesz az idei szezonban, magasabb a tavalyi 52,96 millió zsáknál. A jövő évi termés a CLR becslése szintén magas lesz, a szakértők ezért nem látnak okot a kávé árának emelkedésére.