Vágólapra másolva!
Budapesten idén nyáron 10-15 százalékkal több a turisták és a konferenciákra érkezők száma mint a tavalyi év hasonló időszakban - derül ki az [origo] körkérdéséből. A fővárost elsősorban angolok, németek, franciák és amerikaiak kedvelik, de változatlanul sokan érkeznek Japánból és Izraelből. A Forma 1 idén némileg több nézőt vonz, mint tavaly, de meg sem közelíti a 4-5 évvel ezelőtti csúcsot.
Vágólapra másolva!

Budapesten az első félévben minden szállodatípus forgalma meghaladta a tavaly első félévit, és az átlagosnál jobban nőtt a négy- és ötcsillagos szállodák és a diákszállók forgalma - mondta lapunknak Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója. Az ötcsillagos szállodák vendégforgalma 27 százalékkal, a négycsillagosoké 30 százalékkal, a háromcsillagosoké pedig 15 százalékkal haladta meg a tavaly első félévit. A nyári vendégforgalomról még nincsenek adatok, de Galla Gábor szerint a fővárosba idén mintegy 10 százalékkal több turista érkezik.

A megkérdezett szállodák információi igazolják a Magyar Turizmus Rt. várakozásait. Fazekas Tamás, a Corinthia Grand Hotel Royal ötcsillagos szálloda értékesítési vezetője elmondta, hogy a júniusi kihasználtság 73 százalékos volt, ami jelentős növekedés a tavaly júniusihoz képest. A konferenciaszálló esetében mellékszezonnak számító július és augusztus hónapokban a szálloda kihasználtsága az előzetes adatok alapján 40-50 százalékos lesz, 10 százalékkal nagyobb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A főszezon kezdőhónapjában, szeptemberben a kihasználtság előreláthatóan 70-75 százalékos lesz, ami szintén nagyobb, mint az egy évvel korábbi. A tavalyi adatokkal való összehasonlítás azonban nem feltétlenül mérvadó, mivel 2003 volt az szálloda első éve az újranyitás után.

A másik megkérdezett ötcsillagos szálló, az Andrássy Hotel júniusi forgalma idén jelentősen - 70 százalékkal - volt nagyobb, mint egy évvel korábban - tudtuk meg Budea Ildikótól, a szálloda értékesítési- és marketingigazgatójától. A szállodának a júliusi középszezonban valamelyest kisebb a forgalma. A nyár további részéről nincsenek pontos adatok, de valószínűsíthető a júniusihoz hasonló nagymértékű növekedés.

A négycsillagos szállodák közül a Radisson SAS Béke Hotel szobakihasználtsága az első hat hónapban 65 százalékos volt, ami 15 százalékkal jobb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A júliusi 75 százalékos szobakihasználtság szintén 15 százalékkal lesz magasabb az egy évvel korábbinál - tudtuk meg Maráczi Gábor értékesítési igazgatótól. Augusztusban és szeptemberben a tavalyi 80 százalékot meghaladó szobakihasználtságra számítanak.

Ötödével nőtt a szállodák bevétele/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040708egyre.html

A Mercure Budapest Buda négycsillagos szálloda értékesítési vezetője, Kovács Róbert elmondta, hogy a szálloda szobakihasználtsága júniusban és júliusban közel 80 százalékos, augusztusban és szeptemberben előreláthatóan 85 illetve 82 százalékos lesz. Az idei nyári kihasználtság a tavalyinál 15 százalékkal jobb.

A háromcsillagos Tulip Inn Budapest Millennium szálloda idén júniusban és júliusban 12-17 százalékos növekedésre számít az egy évvel korábbi 72,7 százalékos kihasználtsághoz képest. Az értékesítés információi szerint augusztus és szeptember hónapokban a szobakihasználtság várhatóan 90 százalék fölött lesz, ami több mint a tavalyi 88,7 százalék.

A szintén háromcsillagos Fortuna Szálloda- és Étteremhajó igazgatója, Ledvényi Csaba elmondta, hogy az idei nyári kihasználtság mintegy 70 százalékos lesz, 5-8 százalékkal jobb mint tavaly nyáron.

A Marco Polo Hostel a tavalyihoz képest idén nyáron 15 százalékos forgalomnövekedésről számolt be - tudtuk meg Blandl Judittól, a szálló igazgatónőjétől.