Áron alul adják a feltöltött balatoni telkeket

Vágólapra másolva!
A Balaton-parti ingatlanközvetítők szerint nem árt az óvatosság, ha olcsón eladó feltöltött tóparti ingatlannal találkozik az ember, mivel a várható büntetések miatt ezek tulajdonosai akár áron alul is igyekeznek megválni telküktől - írja keddi számában a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

Sok telektulajdonos az elmúlt évben beharangozott szigorítások miatt próbál túladni az illegálisan feltöltött part menti területeken lévő ingatlanától. Az ingatlanközvetítők szerint ezért egy balatoni telek megvásárlásakor nem elég csak a földhivatalban tájékozódni, nem árt megkérdezni a földmérőket is.

Egy korábbi kormányzati döntés értelmében pontosan meg kell határozni a Balaton partvonalát, és szükség van egy part-rehabilitációs tervre is, amelynek elkészítése jelenleg is folyik. Ennek keretében a tó minden partszakaszáról légi felvételeket készítenek, hogy így kiderítsék, mely részeket töltötték fel illegálisan.

Nehezíti a megoldást, hogy a rehabilitációs tervet minden part menti önkormányzattal egyeztetni kell, sőt nehézkesen halad a parti sáv kijelölése is, amely egyértelműen feltárná a feltöltött területeket. Ennek egyik oka, hogy mindmáig nem tisztázott a Balaton pontos partvonala. Az illegális feltöltésekre pedig sok esetben csak akkor derül fény, ha az adott területen egy új beruházás indul. A feltöltött területek többsége a partról és a vízről is nehezen ellenőrizhető nádasokban van - írja a Napi Gazdaság.