Kalapács alá kerül a világ legnagyobb bélyeggyűjteménye

Vágólapra másolva!
Több mint százezer bélyegből álló, mintegy 11 millió fontot érő gyűjteményt bocsát árverésre szeptemberben a Sotheby's aukciósház. Az értékes kollekciót apránként gyűjtötte össze a tavaly 69 évesen elhunyt Gawaine Baillie.
Vágólapra másolva!

Baillie nem volt ismert filatelisták és bélyegkereskedők köreiben, és senkinek sem volt fogalma gyűjteménye nagyságáról, mondták a szakértők. Az elhunyt bélyeggyűjtő családja lebbentette fel a fátylat a titokban maradt gyűjteményről, mikor meghívta a Sotheby's szakértőjét, Richard Astont, hogy becsülje föl a 280 albumot megtöltő gyűjteményt.

700 milliót ér Beckham égbe lőtt labdája/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20040714700milliot.html

Aston szerint a gyűjtemény kétségtelenül a világ legnagyobb magángyűjteménye. A bélyegeket - köztük néhány 1850-es évekből származó darabot - kivételes gonddal konzerválták, és teljesen ép állapotban maradtak fönn.

Az egyik, 20 darabból álló, 1880-ból származó bélyegsor értékét önmagában 200-220 ezer fontra (75-82 millió forintra) becsülik. A gyűjtemény olyan óriási, hogy az aukciósház összesen tíz árverésen bocsátja kalapács alá, 2006-ig. A gyűjtemény összértékét négymilliárd forintra becsülik a szakértők.