Újabb oligarcha ellen nyomoz az orosz állam

Vágólapra másolva!
Az orosz szövetségi biztonsági szolgálat a belügyminisztériummal közösen vizsgálatot indított a Viktor Vekszelberg, orosz oligarcha érdekeltségeit összefogó Renova holdingnál és annak leányvállalatainál. A vizsgálat a PGB bank feltételezett csődbüntette miatt indult, és a nyomozók számos dokumentumot foglaltak le a cég irodáiban - tudósít a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Viktor Vekszelberg több más kollégájához hasonlóan szintén az olajiparból gazdagodott meg. Az üzletember a tyumeni TNK olajtársaság tulajdonosaként tett szert hatalmas vagyonra, miután 1998-ban - nem éppen törvényes eszközökkel - megfosztotta az egyik tyumeni olajmezőre érvényes kitermelési jogától a terület kanadai tulajdonosát. A kanadai cég előbb beperelte Vekszelberget, majd 30 millió dollár ellenében elállt szándékától.

Egy másik kanadai vállalat, a Norex Petroleum egy hasonló ügyben csalással, megvesztegetéssel, zsarolással, pénzmosással, sőt erőszak alkalmazásával is vádolja az oligarchát, és félmilliárd dollár kártérítést, illetve másfél milliárd dollár büntetést szeretne megítéltetni egy New York-i bírósággal.

A British Petrol is indított korábban pert olajmezők törvénytelen megszerzése miatt a TNK ellen, azonban a két fél végül megegyezett és a BP 6,4 milliárd dollárért kivásárolta Vekszelberget és partnereit a TNK-ból.

Vekszelberg az utóbbi időben arról híresült el, hogy nyilvános gyűjteménye számára megvásárolta az amerikai Forbes-családtól a világhírű Fabergé-tojásokat, amelyeket az ékszerész az orosz cári calád számára készített. Rossz nyelvek szerint a vásárlásra azért került sor, hogy az üzletember így szerelje le az ellene vizsgálatot indító hatóságokat - írja a Napi Gazdaság.