Az EU-pénzügyminiszterek elfogadták a magyar programot

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácsa, az Ecofin hétfői ülésén megtárgyalta az új tagországok felzárkózási programját. A program meghatározza az euró bevetéséhez szükséges feltételek teljesítésének menetrendjét. Az Ecofin ülésén elfogadta a magyar programot.
Vágólapra másolva!
EU: Túl nagy a magyar hiány/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040624eutul.html

A pénzügyminiszterek tanács elfogadta a magyar programot, és tudomásul vette, hogy Magyarország a következő években a bruttó hazai termék fél százalékával csökkenti az államháztartás hiányát, és azonos ütemben mérsékli az adóterhelést is - közölte a Pénzügyminisztérium sajtóosztálya. Az Ecofin azonban felhívta a figyelmet arra, hogy adócsökkentésre csak a kiadások megfelelő mérséklése esetén van mód.

Konvergencia-program

A magyar program középpontjában a hazai gazdasági teljesítmény, a foglalkoztatás és az életkörülmények gyors felzárkóztatása áll. Ehhez az uniós átlagot lényegesen meghaladó gazdasági növekedésre és az egyensúly fokozatos javítására van szükség.

A tanács állásfoglalása - a magyar kormány szándékával összhangban - az, hogy a költségvetési kiadásokat átfogó reformokkal, a kiadási szükségletek megalapozott csökkentésével és szigorú költségvetési fegyelmemmel kell alátámasztani, áll a közleményben.

A tanács ülésén Draskovics Tibor magyar pénzügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a már korábban végrehajtott, igen előremutató nyugdíjreform az államháztartás hiányát évente a bruttó haza termék 0,7-1 százalékával növeli - így az ennyivel nagyobb, mint reform nélkül lenne. A reform azonban kifejezetten kedvezően hat a gazdaságra, és ugyanakkor biztosítja a nyugdíjrendszer hosszú távú finanszírozását is, mondta a szaktárca vezetője. Magyarország nagyszabású autópálya-építési programot hajt végre, amely átmenetileg jelentős költségvetési kiadásokkal jár, tette hozzá Draskovics Tibor.

A program elfogadása erősíti a magyar gazdaság iránti bizalmat, mondta a pénzügyminiszter.