Lemondott Jaksity György, a BÉT elnöke

Vágólapra másolva!
A HVB pénteki felszólítása után lemondott tisztségéről Jaksity György, a Budapesti Értéktőzsde elnöke. A tőzsdeelnök a döntésről hétfőn levélben tájékoztatta a részvényeseket - írja az eBroker.
Vágólapra másolva!

A pénteki keltezésű levél szerint a közelmúltban jelentős változások történtek a Budapesti Értéktőzsde tulajdonosi szerkezetében, és a többségbe került tulajdonosok más összetételű igazgatósággal képzelik el a társaság irányítását.

A társaság érdeke, hogy a váltás minél gyorsabban és egyetértésben történjen meg, ezért ezúton lemondok az igazgatóság elnöki tisztéről és az igazgatósági tagságomról - derül ki a tőzsdeelnök leveléből. A Budapesti Értéktőzsde június 29-én, kedden tartja rendkívüli közgyűlését, ahol az új tisztségviselők megválasztása meg fog történni.

Mint arról korábban az [origo] beszámolt, a HVB Hungary Rt. május 19-én magyar befektetőktől megvásárolta a BÉT részvényeinek 50,2 százalékát. Ezután - még aznap - a BÉT papírjainak több mint egyharmadát továbbadta négy osztrák befektetőnek.A HVB május 20-án úgy nyilatkozott, hogy 'jelen pillanatban' nem lát okot arra, hogy lecserélje a Budapesti Értéktőzsde menedzsmentjét, azonban jelezték, hogy tulajdoni hányaduknak megfelelően át kívánják alakítani az igazgatóságot.

A HVB Bank Hungarynak közvetlenül 25,2 százalékos, a bécsi tőzsdének 14 százalékos, az Erste Banknak 12,2 százalékos, az Österreichische Kontrollbanknak 11 százalékos, az RZB-nek pedig 6,4 százalékos részesedése van a Budapesti Értéktőzsdében. A HVB közvetetett és közvetlen részesedése együttesen meghaladja a 33 százalékot, mivel 50 százalékos tulajdonrésze van az Österreichische Kontrollbankban és 10 százalékos a bécsi tőzsdében.