Két százalékkal csökken a fogyasztási cikkek ára Franciaországban

Vágólapra másolva!
A francia kormány, a termelők és a kereskedők megállapodtak az agrárszövetségek képviselőivel csütörtökön számos tömegfogyasztási cikk árának 2 százalékos csökkentésében. A fogyasztók képviselői szerint azonban a megállapodásnak nem lesz fogyasztásnövelő hatása, ezért nem írták alá azt.
Vágólapra másolva!

A Nicolas Sarkozy francia gazdasági és pénzügyminiszter nevéhez fűződő jelenlegi megállapodás szeptembertől lép érvénybe. A 2 százalékos csökkentés kompromisszum, Sarkozy eredetileg összesen 5 százalékkal szerette volna csökkenteni a napi fogyasztású márkatermékek árát, ebből 3 százalék jutott volna erre az évre és két százalék jövőre. Sarkozy a 2 százalékos ármérséklést ezen belül azonnali lépésként képzelte el.

A francia Vinci építheti a Zamárdi-Balatonszárszó autópályát/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20040503afrancia.html

A megállapodásban olyan nagy társaságok vettek részt, mint a L'Oréal, az Auchan és a Cora. A miniszter azzal indokolta árcsökkentési elképzelését, hogy a francia fogyasztás nem fejlődik kellő mértékben, az országban az alapvető cikkek ára 1997 óta a legnagyobb arányban emelkedett az EU-n belül.

A fogyasztók szervezetei szerint azonban a fogyasztók számára nem lesz eléggé ösztönző a 2 százalékos ármérséklés. Ezzel egyes nagyvállalatok is egyetértenek. Egyes számítások szerint a francia vásárlóerő mindössze 0,2 százalékkal javul majd a szeptembertől érvényes lépéstől. A tavalyi év egészében a vásárlóerő mintegy fél százalékkal gyengült Franciaországban.