Egy százalék alatti reálkereset-növekedés

Vágólapra másolva!
Idén az első négy hónapban a bruttó nominális átlagkereset 9,1, a nettó átlagkereset 7,8, a reálkereset - 6,8 százalékos infláció mellett - 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 91 300 forint volt az első négy hónapban - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

Tavaly az első négy hónapban a bruttó átlagkereset 14,8 százalékkal, a nettó 18,5, a reálkereset 13,5 százalékkal nőtt egy év alatt.

A nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 772 ezren álltak alkalmazásban az idei év első négy hónapjában, ami 0,8 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A versenyszféra létszáma 1,4 százalékkal nőtt, a költségvetési szféráé 0,9 százalékkal csökkent.

KSHhttp://www.ksh.hu

A létszám átlagot meghaladó növekedése továbbra is a szolgáltató ágazatok egy részére jellemző (ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás: 13,1 százalék; kereskedelem, javítás: 9,2 százalék; egyéb közösségi személyi szolgáltatás: 3,3 százalék; szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás: 2,4 százalék), de az építőipar létszáma is több mint 2 százalékkal növekedett. A hagyományosan létszámvesztő bányászat és mezőgazdaság mellett a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás és a feldolgozóipar létszáma is csökkent (3,7, illetve 2,4 százalékkal).

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete 140 800 forint volt. (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 92 500 forint, a szellemi foglalkozásúaké 196 500 forint). A versenyszférában dolgozók átlagosan 132 600 forintot (a fizikaiak 92 400 forintot, a szellemiek 211 900 forintot), a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 160 500 forintot (a fizikaiak 94 700 forintot, a szellemiek 182 000 forintot) kerestek.

A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 91 300 forint volt az első négy hónapban, ami 7,8 százalékos növekedést jelent. A nemzetgazdasági átlagos havi munkajövedelem 147 700 forint (január-áprilisi átlagos középárfolyamon számítva 573 euró) volt, ez 10,1 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

A legjobban fizető gazdasági ág, ágazat a pénzügyi tevékenység volt (315 700 forint), ezt követte a vegyipar (184 400 forint), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (179 300 forint), a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás (174 000 forint), az oktatás (159 500 forint). Átlag alatt kerestek a textília, textiláru, bőrtermék, lábbeli gyártásban, a máshova nem sorolt feldolgozóiparban, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban, a mezőgazdaságban és az építőiparban.