A napi standolást is elhalaszthatják

Vágólapra másolva!
Az idegenforgalmi bizottság javaslata szerint a jövedéki törvény standolásra vonatkozó része 2005. január 1-jén lépne hatályba - mondta Tompa Sándor, a bizottság tagja, az MSZP idegenforgalmi munkacsoportjának vezetője.
Vágólapra másolva!

Hétfőn olyan törvénymódosító javaslatot terjesztettünk a Ház elé a bizottság nevében, amely szerint a standolásról szóló paragrafus (a jövedéki törvény 110. paragrafusa) 2005. január 1-jétől lépjen hatályba - mondta a munkacsoport-vezető. Ez alatt a fél év alatt a feleknek lehetőségük lesz a megegyezésre, amely alapján módosíthatják a törvényt, mondta Tompa Sándor.

Maradnak a kényszervállalkozások/uzletinegyed/allas-karrier/munkajog/20040614ujabb.html

Az időpont elhalasztását a politikus szerint az indokolja, hogy nem áll megfelelő idő rendelkezésre a vállalkozások felkészüléséhez, és a változtatás zavart okozhat az idegenforgalmi szezonban.

A napi standolás, amely szerint a vendéglátó-ipari egységekben naponta kell a készleteket felmérni, augusztus 1-jén lépne hatályba, de a szakmai szervezetek szerint a rendelkezés nehezíti munkájukat, és nem éri el célját, a borhamisítás visszaszorítását - mondta Tompa Sándor.

Nagy Jenő, az MSZP idegenforgalmi munkacsoportjának tagja szerint az igazi gond az, hogy a rendelkezés betarthatatlan, arra viszont nagyon jó, hogy bárkit, bármikor meg lehessen büntetni. Nem ez az a törvény, amellyel a borhamisítást meg lehet szüntetni, mondta Nagy Jenő.