Az amerikaiak is építenének sztrádát

Vágólapra másolva!
Amerikai cég is beszállna az M6-os továbbépítésébe - tudta meg a Világgazdaság. Záhonyban pedig ukrán, orosz és kínai részvétellel logisztikai központ létesülhet, az 5-ös közlekedési folyosóval kapcsolatban, mondta Csillag István gazdasági miniszter.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok érdeklődik a magyarországi sztrádaépítések iránt - mondta a lapnak Csillag István azt követően, hogy csütörökön Ljubljanában tárgyalt Norman Minotával, az USA közlekedési miniszterével. A Közlekedési Miniszterek Európai Konferenciája (CEMT) alkalmából folytatott kétoldalú megbeszélésen kiderült: amerikai cégek kétszáz kilométer építési projektbe szállnának be.

Továbbra is drága a sztrádaépítés/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040427tovabbra.html

Ilyen az M6-os Dunaújvárostól a horvát határig tartó szakasza. Ehhez a 2007-ben induló kohéziós alapból remél támogatást Budapest. Szó volt az amerikai útalap 16 éves finanszírozási tapasztalatainak átvételéről is.

Új Malév járatokról is szó volt

A felek megállapodtak abban, ha június végéig nincs előrehaladás az USA és az EU közötti, az Open Skyhoz hasonló liberalizációs tárgyalásokon, úgy a magyar-amerikai kétoldalú légiegyezményt kibővítik.

Új Malév-járat indítása volt az egyik témája Csillag István és Igor Levitin orosz közlekedési miniszter tegnapi kétoldalú tárgyalásának is. A szóba jöhető desztináció Szamarkand, illetve Novoszibirszk. A másik téma az 5-ös közlekedési folyosó orosz kapcsolata volt. Ennek kapcsán merült fel, hogy Záhonyban ukrán, orosz és kínai részvétellel logisztikai központot alakítanak ki.