Törvényt módosítana a kormány a jövedéki adóról

Vágólapra másolva!
Kezdeményezni a jövedéki adóról szóló törvény módosítását a kormány, mondta Gál J. Zoltán szóvivő, a kabinet ülését követően. Hétfőn a képviselőház elé terjesztik az elképzelést, amelyről a kabinet tervei szerint a házszabálytól eltérően, gyorsított eljárásban dönt majd az Országgyűlés. A képviselők négyötödének szavazata szükséges a házszabálytól való eltéréshez.
Vágólapra másolva!

A kabinet tervei szerint a jövedéki adót akkor lehetne csökkenteni, ha a benzin ára tartósan és lényegesen eltér attól a szinttől, amely a költségvetés elfogadásának idején volt. A csökkentett jövedéki adó addig maradna fenn az elképzelés szerint, ameddig a benzinárat befolyásoló tényezők - az olaj világpiaci ára, és a dollár magas árfolyama - azt indokolják, mondta Gál J. Zoltán szóvivő.

A tervezet szerint a jövedéki adó mértékét az áfából keletkezett többletbevétel terhére lehetne csökkenteni. A tervezetben nem szerepel az, hogy pontosan mit jelent a "tartós és lényeges" eltérés.

Lépett a Fidesz is

A kabinet elképzeléséhez hasonló törvényjavaslatot nyújtott be a Fidesz-frakció is. A Fidesz 20 százalékos jövedéki adó csökkentést szorgalmaz.

A Mol árképzését a nemzetközi olaj- és kőolajjegyzési árak, valamint a dollár-forint árfolyam határozza meg, azonban figyelembe veszik azt is, hogy az áremelés csökkentheti a keresletet - hangzott el a Mol hétfői sajtóbeszélgetésén. A benzin jövedéki adója literenként 103,5 forint, a gázolajé 85 forint. Az általános forgalmi adó mindkét üzemanyag típus esetében 25 százalék. Legutóbb május 5-én drágult itthon a benzin, jelenleg a 95-ös ólmozatlan benzin literenként 248,5 forintba, a gázolaj 218 forintba kerül. A 248,5 forintos benzinárban 156,58 forintot tesznek ki az adó és adójellegű befizetések. A gázolaj esetében ugyanez 131,86 forintot jelent.

A Mol adatai szerint a 95-ös benzin esetében a magyarországi jövedéki adónál a csehországi adó 29,68, a lengyel 37,78, a szlovák 24,68, a szlovéniai 30,88, az ausztriai 7,48, a horvát 8,38, a romániai 64,68 százalékkal alacsonyabb. Az EU-ban a minimális szint 90 forint literenként. Az itthoninál Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Angliában is lényegesen magasabb a jövedéki adó. A dízel gázolaj minimális jövedéki adója az EU-ban 76 forint literenként. A magyarországinál valamennyi szomszédos országban alacsonyabb a jövedéki adó.