Csökken az olaj ára

Vágólapra másolva!
Szaúd-Arábia olajipari minisztere hétfőn a kitermelés legalább napi 1,5 millió hordós növelésére sürgette az OPEC tagországait, az áremelkedés megállítására és a magas olajárak világgazdasági növekedést lefékező hatásának kivédésére. A miniszter nyilatkozatára a New York-i árutőzsde elektronikus kereskedésében és Londonban is csökkent az olajár, több mint egy dollárral.
Vágólapra másolva!
Akár 15 forinttal is drágulhat a benzin/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040510tovabb.html13 éves csúcson az olajár/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/2004050513eves.htmlRekordszinten a világ olajfelhasználása/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20040401rekordszinten.html

Ali al-Naimi szaúdi olajipari miniszter közleményében hangsúlyozta: az OPEC termelésének növelése szükséges a világpiaci kereslet és kínálat egyensúlyban tartásához azután, hogy az olaj ára az Egyesült Államokban a múlt héten átlépte a hordónkénti 40 dollárt is. "Nem akarjuk, hogy az árak olyan szintre emelkedjenek, amely már negatív hatással van a világgazdaságra vagy az olajkeresletre" - mondta.

Ali al-Naimi nyilatkozatára a nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) könnyűolaj legközelebbi, júniusi határideje hordónként 1,17 dollárral 38,76 dollárra csökkent a New York-i árutőzsde elektronikus kereskedésében. A londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE) az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára hétfőn délután hordónként 1,2 dollárral 35,80 dollárra csökkent.

A szaúdi javaslatot az Amszterdamban május 22-24 között megrendezésre kerülő nemzetközi energiafórum keretében vitatják meg. A kitermelési politikát az OPEC június 3-i bejrúti értekezletén véglegesítik. A szaúdi indítvány számíthat az Egyesült Arab Emírségek, valamint Kuvait támogatására is. Az OPEC második számú termelője, Irán is hasonlóan nyilatkozott szombaton.

Elemzők szerint többletolajra van szükség ahhoz, hogy az árakat ellenőrzés alatt lehessen tartani, mert az év második negyedében nő az olajkereslet, amit az erős kínai gazdasági növekedés és az amerikai konjunktúra táplál. Becslések szerint az olajkartell már most is megközelítőleg napi 2 millió hordóval lépi túl a napi 23,5 millió hordóban megállapított kitermelési plafont.