Az import ellenőrzésével védenék a magyar élelmiszert

Vágólapra másolva!
Az import élelmiszerek szigorúbb ellenőrzésével akarja rávenni a földművelésügyi tárca a hipermarketeket, hogy inkább a magyar árukat részesítsék előnyben. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára ezt nem tartja jó megoldásnak.
Vágólapra másolva!

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az importált élelmiszerek forgalmazásának szigorú ellenőrzésével fenyegeti a multinacionális kereskedelmi láncokat, hogy így vegye rá őket arra, hogy a magyar árukat részesítsék előnyben - írja a Népszabadság. A tárca megbeszélést is kezdeményezett a kiskereskedelmet uraló láncokkal a magyar áruk érdekében.

A lap szerint a hazai termelők és feldolgozók tartanak a külföldi élelmiszerektől, amelyek egyre nagyobb arányban jelennek meg a magyar piacon. Az uniós szabályok értelmében a hazai termékeket nem lehet megkülnböztetni az EU-ból érkezettektől. A Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy ugyan továbbra is a hazai árukat jelzi majd, a magyar jelzőt azonban ki kell venni az elnevezésből - írja a lap.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György a Népszabadságnak azt mondta, hogy a minisztériumnak ahelyett, hogy szigorúbb ellenőrzésekkel fenygeti a hipermarketeket, arra kellene törekednie, hogy versenyhelyzetbe hozza a magyar élelmiszer-termelőket. Vámos szerint emellett a vevőket is meg kellene győzni hazai áruk vásárlásának fontosságáról.