Május közepétől tovább épül az M5-ös

Vágólapra másolva!
A tervek szerint május 15-e és 20-a között elkezdődnek az M5-ös autópálya Kiskunfélegyháza és Szeged közötti szakaszának építési munkálatai mindkét város felől - jelentette be Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter.
Vágólapra másolva!
Másfél év múlva Szegedre ér az M5-ös/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040406masfel.htmlA matrica az M5-ösre terelte az autósokat/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040313elso.html

Csillag István elmondta, hogy az autópálya építésével párhuzamosan folynak az M43-as út megépítésének előkészületei, ami azért fontos, mert az igazán nagy forgalom Románia felől éri Szegedet és az országot. A miniszter közlése szerint a szegedi nyugati elkerülő út első szakasza az idén elkészül, s szeretnék, ha 2005 végéig megépülhetne a második szakasz is.