Az írek megrohanták a Ferencvárost

Vágólapra másolva!
Megrohanták Budapest IX. kerületét az ír befektetők - derül ki a legfrissebb, a külföldiek budapesti ingatlanvásárlásait összegző jelentésből. Idén az első negyedévben 178 ír állampolgár vásárolt lakást Budapesten, míg tavaly ebben az időszakban csak 4, s tavaly egész évben is összesen csak 108 - írja keddi számában a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Az ír vásárlók nagy része, összesen 117 befektető vásárolt ingatlant a Ferencvárosban. A növekedés más nemzetekkel összevetve is kiugró, amit jól mutat, hogy az év elején Budapesten ingatlant - nem csak lakást és házat - szerző 451 külföldi vevő mintegy 40 százaléka ír származású volt. A szigetország lakói a IX. kerület mellett az V. és a VI. kerületet preferálták.

Ingatlan/uzletinegyed/ingatlan/index.htmlAz [origo] rovata

A nagyobb vevők között vannak még a németek, a britek, a románok, akik idén az első negyedévben ugyancsak többet vásároltak, mint az elmúlt év ugyanezen időszakában. Az amerikai és az izraeli állampolgárok vásárlásai ugyanakkor alig változtak. A külföldiek az V., VI., VII., VIII. és a IX. kerületi ingatlanok iránt érdeklődtek a leginkább. Ezekben a kerületekben összesen 225 vásárlót regisztrált a fővárosi közigazgatási hivatal. Ez a szám az összes, Budapesten lakást, házat vásárló külföldi állampolgár felét teszi ki. A budai oldalon viszont korántsem volt élénk a kereslet. Az összes vásárlásnak csupán 14 százaléka jutott a I., II., III., XI., XII. kerületre, sőt a XXII. kerületben egyetlen üzletet sem regisztráltak.

A fővárosi ingatlanok iránt, úgy tűnik, idén kiemelkedően nagy lesz az érdeklődés a külföldiek részéről. Idén ugyanis már eddig 364 lakást és házat vettek, míg tavaly egész évben összesen 633 ilyen ingatlant szereztek meg - írja a Napi Gazdaság.