Áregyeztetés miatt megbírságolták a pékszövetséget

Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egymillió forintra bírságolta a Magyar Pékszövetséget versenyt korlátozó cselekményért - közölte a GVH pénteken.
Vágólapra másolva!

A versenyhivatal 2002 márciusában indított eljárást a Magyar Pékszövetség (2003 júniusa előtt Magyar Pékek Ipartestülete), valamint negyvenegy sütőipari vállalkozás ellen, miután tudomására jutott, hogy a szövetség feltehetően egyeztető szerepet játszott a Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Heves megyében 2001-ben és 2002-ben végrehajtott sütőipari áremelésekben.

A vizsgálat során a GVH versenytanácsa megállapította, hogy a pékszövetség megyei szervezete által 2001. január 31-én Nyíregyházán, illetve 2002. január 29-én Egerben szervezett ipartestületi üléseken a részt vevő vállalkozásoknak az árak emelésével kapcsolatos megbeszélései alkalmasak voltak a verseny korlátozására. E versenytörvénybe ütköző, a versenyt korlátozó cselekményért a versenytanács a Magyar Pékszövetséget egymillió forint bírság megfizetésére kötelezte. Az ipartestületi üléseken résztvevő vállalkozásokkal szemben a versenytanács - figyelembe véve a versenykorlátozás alacsony fokát, továbbá azt, hogy az árak bizonyos mértékű emelését a szakmát ért költségváltozások indokolták - a bírság kiszabását mellőzte - áll a GVH közleményében.

[origo]