A régiós hírekre enyhén gyengült a forint

Vágólapra másolva!
A bankközi devizapiacon pénteken délután 251,00/20 forinton jegyezték az eurót, valamivel erősebben a csütörtöki 250,65/85 forintnál. A forint 11,07 százalékos helyzete 13 bázisponttal volt gyengébb az előző délutáni pozíciójánál.
Vágólapra másolva!
Lemondhat a lengyel kormányfő a kormányszakadás miatt/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20040326lemondhat.html

A kereskedők szerint délelőtt viszonylag élénk volt a kereskedés a devizapiacon. Az euróval 250,20-251,70 forint között kereskedtek a nap folyamán. A forint reggeli mérsékelt gyengülése a piaci vélemények szerint összefüggésbe hozható a lengyel kormányválsággal, amit a kisebbik lengyel koalíciós párt kilépése okozott a lengyel kormányból. A szlovák központi bank 50 bázispontos kamatcsökkentése viszont dél körül kisebb forinterősödést generált, ám ez nem mutatkozott tartósnak.

A dollár a nemzetközi piacokat követve hevesen, 205,50-207,50 forint között ingadozott Budapesten is. A délután jegyzett 205,85/206,15 forintos árfolyam néhány fillérrel gyengébb volt a csütörtöki 206,40/60 forintos kurzusnál.

Az állampapírok másodpiacán is alacsony forgalomról, alig mozduló hozamszintről számoltak be a kereskedők. Élénkülést a csütörtökre meghirdetett három és tizenöt éves államkötvények aukciója hozhat, amelyre összesen 65 milliárd forintnyit kínált fel az Államadósság Kezelő Központ.