Több mint nyolcmillió mobil Magyarországon

Vágólapra másolva!
Februárban meghaladta a hazai mobil-előfizetések száma a nyolcmilliót. A hónap végén a három szolgáltató összesen 8 millió 16 ezer előfizetővel rendelkezett, ami 37 ezres, 0,5 százalékos növekedést jelent januárhoz képest.
Vágólapra másolva!

Magyarországon februárban 8 015 501 hívásfogadásra képes aktív SIM-kártya volt forgalomban az előző havi 7 978 606 után - közölte honlapján a Nemzeti Hírközlési Hatóság. 100 lakosra februárban 79,2 előfizetés jutott, egy hónappal korábban ez az arány 78,9 százalékos volt. Az előfizetések száma 14,6 százalékkal haladta meg a tavalyi év hasonló értékét.

Az év második hónapjában a Vodafone piaci részesedése az előfizetésekből 17,04 százalékra, a Westelé 47,59 százalékra nőtt, míg a Pannon GSM részesedése 35,36 százalékra csökkent (16,87; 47,53; illetve 35,60 százalékról)

A forgalmazásban részt vevő előfizetések száma (olyan készülékek, amelyekről az utolsó három hónapban hívást vagy sms-t indítottak) 6 ezerrel 7 millió 408 ezerre emelkedett februárban. A Westel piaci részesedése ennek alapján 47,73 százalék, a Pannoné 35,24 százalék, a Vodafone 17,03 százalék.