Januárban 13 százalékkal bővült az építőipar

Vágólapra másolva!
Az építőipari termelés 2004 januárjában kiigazítatlan adatok szerint 11,4 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 12,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a termelés januárban az előző havinál 1,7 százalékkal magasabb volt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

A korábbi évek tapasztalata alapján a januári termelés az egész évinek mintegy 4 százaléka. A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének termelése az előző évi visszaesést követően 17,7 százalékkal nőtt; az épületgépészeti szerelés termelése ezzel szemben 13,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A befejező építés termelése továbbra is dinamikusan, 34,9 százalékkal emelkedett. Januárban az épületek építése 4,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, az egyéb építményeké viszont 50,9 százalékkal emelkedett. A növekedés oka néhány, az egyéb építmények építésében nagy súllyal bíró nagyvállalkozás termelésének az előző évi alacsony bázishoz viszonyított megugrása volt.

Az építőipari vállalkozások 2004. januárban kötött szerződéseinek értéke 135,1 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel ezelőtt. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések értéke 5,5 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké viszont több mint négyszerese volt a 2003. januárinak. A növekedést a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére januárban megkötött nagy értékű szerződések okozták. A hó végi szerződésállomány ennek ellenére 21,1 százalékkal kisebb, mint egy évvel korábban volt, ezen belül az épületek építésének szerződésállománya 25,7 százalékkal, az egyéb építményeké 18,2 százalékkal volt kisebb a 2003. januárinál - közölte a KSH.