Januárban 0,4 százalékkal nőtt a reálkereset

Vágólapra másolva!
Az idei év első hónapjában a bruttó nominális átlagkereset 8,1 százalékkal, a nettó átlagkereset 7,0 százalékkal, a reálkereset - a fogyasztói árak 6,6 százalékos növekedése mellett - 0,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

2004. januárjában az 5 és több főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a nonprofit szervezeteknél átlagosan 2753 ezren álltak alkalmazásban, 0,5 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A versenyszféra létszáma az előző évhez képest kismértékű növekedést mutat (100,9 százalék), a költségvetésben ugyanakkor 1,2 százalékkal csökkent a létszám.

A létszám átlagot meghaladó növekedése továbbra is a szolgáltató ágazatok egy részére jellemző. Az ingatlanügyletekkel, gazdasági szolgáltatással foglalkozó cégeknél 12,2 százalék, a kereskedelemben 8,1 százalék, a szálláshely-szolgáltatásban, vendéglátásban 4,7 százalék.

Az idei első hónapban, a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 8,1 százalékkal haladta meg a 2003. azonos időszakit, ezen belül a versenyszférát 9,8 százalékos, a költségvetést 6,2 százalékos keresetemelkedés jellemezte.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete januárban 146 200 forint volt (a fizikai foglalkozásúaké 93 600 forint, a szellemi foglalkozásúaké 206 600 forint), a versenyszférában dolgozók átlagosan 127 800 forintot (a fizikaiak 90 200 forintot, a szellemiek 201 700 forintot), a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 189 900 forintot (a fizikaiak 116 200 forintot, a szellemiek 213 400 forintot) kerestek. A januári nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 93 700 forintnak felelt meg.

Az átlagos havi munkajövedelem 152 300 forint volt, ez 8,7 százalékos növekedés az egy évvel ezelőttihez képest. A munkajövedelem kereseten felüli része 2004. januárban munkavállalónként átlagosan 4,0 százalék - derül ki a KSH közleményéből.