Erős forint, erősödő dollár

Vágólapra másolva!
Szerdán nyitáskor ugyan gyengült a forint az euróhoz képest, napközben azonban korrigált a hazai fizetőeszköz, és erősödött, megközelítve a kedd délutáni szintjét. A dollár jelentős erősödést könyvelt el a nemzetközi devizapiacon az euróval szemben, ez a forinttal szembeni árfolyamon is meglátszott. 
Vágólapra másolva!

Az euró árfolyama szerdán reggel 257,60 forintig emelkedett a kedd délutáni 256,00/20 forintról. Később a forint teret nyert az európai fizetőeszközzel szemben, fél tízre 256,90/257,00 forintra mérséklődött az euró jegyzése. A forint ekkor 9,0 százalékon állt a sáv erős oldalán, 30 bázisponttal gyengébben a kedd délutáni helyzetéhez viszonyítva. Ezután további lendületet kapott a forint és 9,33 százalékon is állt, erősebben a keddi zárásnál. A hivatalos kereskedési idő végén egy euró 256,05/256,45 forint között cserélt gazdát, a forint így a keddi záróértékéhez képest alig, 5 bázisponttal gyengült.

Pénzváltóhttp://origo.eco.hu/bank/penzvalto/penzvalto.php

A távirati irodának nyilatkozó kereskedők az elmúlt napok jelentős erősödésének korrekciójaként értékelték a magyar fizetőeszköz nap eleji gyengülését, ami mérsékelt forgalommal párosult. Később a forgalom is nőtt, és a bizalom is kezdett visszatérni a forintba.

A dollár a nemzetközi piacokon jelentősen erősödött az euróval szemben, és szerdán délután egy euró 1,2155 dollárt is ért, ami közel fél éve a legmagasabb dollárszint. A nemzetközi trendhez hasonlóan Budapesten is jelentősen erősödött az amerikai pénz, egy dollár 210,40/55 forintot ért a bankközi piac nyitásakor, szemben az előző napi 206,30/207,10 forintos dollár-árfolyammal. Záráskor egy dollár 210,46/210,88 forintra erősödött.