Egyre kisebb szabálytalanságok a bankoknál

Vágólapra másolva!
Több az elmarasztaló határozat, de kisebbek a szabálytalanságok a pénzügyi szektorban. A PSZÁF tavaly 42 millió forint bírságot szabott ki a bankokra, ami feleannyi, mint 2002-ben. A felügyelet szerint a bankok egyre fegyelmezettebbek, a szabálytalanságok egyre kisebbek. A legkevesebb gond a nyugdíjpénztárakkal van - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Nem ennyire felhőtlen a kép a brókercégek tekintetében, amelyek többsége ma már valamely bank leányvállalata. Rájuk tavaly valamivel több bírságot róttak ki, mint egy évvel korábban - összesen hetvenmillió forintot.

A biztosítók szabálysértéseinek súlya lényegében nem változott: 2001-ben valamivel több mint húszmillió, tavaly pedig 22 millió forint bírságot fizettek be a felügyelet kasszájába.

A legkevesebb gond a nyugdíjpénztárakkal van. Míg 2001-ben még csaknem 12,5 millió forintra büntették őket, 2002-ben a rájuk rótt bírság összege már a kétmillió forintot sem érte el. A múlt év némi emelkedést hozott, de nem jelentőset: 2003-ban 3,5 millió forint volt a pénztáraktól beszedett bírságok összértéke.