A lakosság szerint rossz a gazdaság helyzete

Vágólapra másolva!
Az emberek rossznak ítélik a magyar gazdaság helyzetét, és ezért főként a kormányt teszik felelőssé - derül ki a Political Capital Institute felméréséből. Legtöbben hallottak a pénzügyminiszter-cseréről, de nagy részük nem tudja, ki László Csaba utóda. Az eddigi pénzügyi vezetők között Kupa Mihály a legnépszerűbb, őt Bokros Lajos követi. A felmérésben részt vevők negyede szerint vezetik be az eurót már 2008-ban.
Vágólapra másolva!

A magyar gazdaság állapotáról, az új pénzügyminiszter iránti bizalomról, a lakáshitel-feltételek szigorításáról, az euró bevezetéséről január 22-23-án 500 főt kérdezett meg a Political Capital Institute közéleti elemző intézet.

Az emberek rossznak ítélik a magyar gazdaság helyzetét, és ezért főként a jelenlegi kormányt teszik felelőssé - derül ki a felmérésből. A megkérdezettek 92 százaléka hallott már a minisztercseréről, de nagy részük nem tudja, hogy ki követi László Csabát a miniszteri székben. A korábbi pénzügyminiszterek közül Kupa Mihály a legnépszerűbb, a dobogó második helyén Bokros Lajos, a harmadikon Varga Mihály áll.

Az emberek 55 százaléka szerint nem szükségesek a költségvetési megszorítások, mert másképp is meg lehet oldani a helyzetet. Elsősorban a Fidesz szavazói vélekedtek így. Ha mégis a megszorítások mellett kell dönteni, akkor elsősorban az államigazgatástól, a sporttól, az önkormányzatoktól, illetve a vállalkozók támogatásából vonnának el pénzt.

A megkérdezettek fele-fele arányban gondolták indokoltnak, illetve indokolatlannak a lakáshitel-feltételek szigorítását.

A magyar lakosság pesszimista a kormány euró-bevezetés időpontjára vonatkozó álláspontját illetően. A válaszadók 60 százaléka tudja, hogy a kormány 2008-ra tűzte ki az európai pénzre való átállás időpontját, de csak 26 százalék gondolja, hogy ez így is lesz, ötödük inkább 2010 re jósolja azt - áll a Political Capital Institute [origo]-hoz eljuttatott felmérésében.