Továbbra is kérdéses, honnan lesz meg a 120 milliárd

Vágólapra másolva!
A kormány tagjai február végéig döntenek a 120 milliárd forintos megtakarítás területeiről és zárolják az érintett előirányzatokat -mondta Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter csütörtökön este az Info Rádióban. A leendő szaktárca-vezető ismertette, hogy milyen területekről biztos nem vonnak el tőkét a 120 milliárd forint előteremtéséhez.
Vágólapra másolva!
Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

A megtakarítást úgy kell elérni, hogy a kiadások lefaragása ellenére ne változzon a költségvetés jellege, karaktere, mondta Draskovics Tibor. A büdzsé középpontjában az infrastrukturális fejlesztések állnak, így ezen a területen nincs szándék a kiadások érdemi csökkentésére, mondta a kijelölt pénzügyminiszter. Ugyanakkor elmondta: megkéri a kormány illetékes tagjait arra, hogy vizsgálják meg, lehet-e a kivitelezők közötti verseny fokozásával vagy a műszaki tartalom átgondolásával mérsékelni a kiadásokat.

Február végén minden kiderül

120 milliárdos kérdés előtt Draskovics/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040114120milliardos.html

Draskovics Tibor három területet jelölt meg, ahol megszorításokat végre lehet hajtani. Ezek: a fejezeti kezelésű előirányzatok, az intézmények működtetésére szánt kiadások, illetve a nem alapvető infrastrukturális fejlesztésekhez kapcsolódó beruházások.

A megszorítás Draskovics Tibor szerint nem érinti a szociális kiadásokat, illetve azokat az előirányzatokat, amelyek az uniós források felhasználásához biztosítják a saját erőt. Ugyancsak mentesülnek a takarékossági lépések alól az önkormányzati normatívák. A kijelölt pénzügyminiszter szerint sem az adóemelésre, sem a hatósági árak emelésére nem kerül sor a bevételek növelése érdekében.

A Draskovics-program:

Amit érinthet a megtakarítási program

Amit nem érinthet a program

- fejezeti kezelésű előirányzatok

- szociális kiadások

- intézmények működtetésére szánt kiadások

- az uniós források felhasználásához saját erőt biztosító előirányzatok

- nem alapvető infrastrukturális fejlesztésekhez kapcsolódó beruházások

- önkormányzati normatívák

- adók és hatósági árak



A pótköltségvetés benyújtását elutasító álláspontját Draskovics Tibor azzal indokolta, hogy a költségvetés fő céljai rendben vannak, helyesek és teljesíthetőek. Hozzátette: sem törvényi, sem tartalmi oka nincs egy új költségvetés összeállításának. A pótköltségvetés benyújtásával járó 6-8 hetes vita szavai szerint csak fokozhatná a bizonytalanságot.

Vidám hangulatban húzták meg a kiadásokat

A tervezettnél hamarabb tehet esküt Draskovics/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040121atervezetnel.html

A kijelölt pénzügyminiszter megfogalmazása szerint kifejezetten jó hangulatú frakcióülésen ismertette elképzeléseit az MSZP képviselőivel, amelyen a frakciótagok egyike sem vitatta célkitűzéseit.

Az euró tervezett bevezetésével kapcsolatban a gazdaság szereplőinek a politikai erők bevonásával újra kell gondolniuk, hogy az előirányzott, 2008-as dátum vállalható-e, mondta Draskovics Tibor. A közösen meghatározott dátum egyben azt is jelentheti, hogy az odavezető gazdasági pályát illetően is egyetértés alakul ki, mondta a kijelölt miniszter.