Egymilliárddal több jut közmunkára idén

Vágólapra másolva!
Több mint 12 ezer munkanélküli 3-7 hónapos foglalkoztatását teszi lehetővé idén a közmunkákra fordítható, a múlt évinél egymilliárd forinttal több, 4 milliárdos keret - mondta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Az első egymilliárd forintból gazdálkodó pályázatot már kiírták, a feltételek hétfőn jelentek meg az interneten, s már 200 pályázó önkormányzatot, önkormányzati társulást, önkormányzati közhasznú társaságot regisztráltak. A beérkező pályamunkákról március közepéig döntenek, és április elején már megkezdődhetnek a munkák.

Új elem, hogy a közmunkások részt vehetnek az önkormányzati bérlakások építésében. A több bérlakás hozzájárul majd a dolgozók nagyobb mobilitásához. Így könnyebb lesz azokon a településeken munkát vállalni, ahol nagyobb a munkahely-kínálat - mondta a miniszter.